Továbbra is sikeres a Coop étolaj visszagyűjtési szolgáltatása
A kereskedelmi csoportnál idáig több mint 600 ezer liter használt étolajat adtak le a vásárlók, akik minden leadott liter után 100 Ft-os kupont is kapnak.

(Fotó: Coop)
A közösségek támogatásán túl a tisztán magyar tulajdonú Coop Gazdasági Csoport elkötelezett a világ globális környezeti problémái iránt. Felelős vállalat ma már nem létezhet fenntarthatósági stratégia nélkül, ezért az üzletlánc felelős tevékenységének egyik meghatározó pillérét képezi a környezet- és energiatudatos gondolkodás, amelynek során különös figyelmet fordít a működéséből származó környezeti hatások, a károsanyag-kibocsátás, ökolábnyomának csökkentésére, valamint az energiafelhasználás optimalizálásra. Utóbbi nemcsak környezeti, de versenyképességi kérdés is, hiszen a hazánkban működő élelmiszer-kereskedelmi szereplők közül a Coop rendelkezik a legkiterjedtebb lefedettséggel és a legnagyobb boltszámmal, mintegy 1450 településen több mint 2200 üzlettel.
Kupon jár a környezet védelméért
A környezettudatosság jegyében az országban az élelmiszer-kereskedelmi szereplők közül elsőként, egyedülálló kezdeményezésként a Coop már 2017-ben elindította a használt étolaj visszagyűjtését üzleteiben, amely mára a szupermarket kategóriájú egységekben alapszolgáltatás, de összesen 540 boltban érhető el (az olajpontok listája a Coop honlapján érhető el). A vásárlók körében népszerű a szolgáltatás, amit jól mutat, hogy ez idáig csaknem 600 ezer liter visszagyűjtés realizálódott, valamint, hogy az idei évben további 150 ezer literrel számol a kereskedelmi csoport. Az üzletlánc ösztönzi is vásárlóit a környezettudatos magatartásra, hiszen minden leadott liter használt étolaj után kupont ad számukra, melyet tetszőlegesen vásárolhatnak le bármilyen termékre. Múlt év szeptembertől még jobban megéri Coop pontokra vinni a használt étolajat, hiszen a leadott literenként kiadott kupon értéke 100 Ft-ra nőtt. A vásárlók, szűrve és literes kiszerelésenként adhatják le a kijelölt üzletekben a használt étolajat.
Kapcsolódó cikkeink
ISM 2025: A snack- és édesipar globális találkozóhelye
Idén február 2 és 5 között újfent Kölnben adtak találkozót…
Tovább olvasom >Középárfolyamon vásárolhatnak a K&H ügyfelei külföldön
A K&H február 10-én egy új, kedvező visszapénz kupont vezetett…
Tovább olvasom >Az olasz fogyasztóknak fontosabb a kényelem, mint az ár
Az Altroconsumo olasz fogyasztóvédelmi szervezet felmérése szerint a szupermarket vásárlók…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az eurózóna gazdaságának növekedése héthavi csúcsra gyorsult márciusban
Hét hónapja a leggyorsabb ütemű volt az euróövezet gazdasági növekedése…
Tovább olvasom >Joy bácsi, a kínai vendéglátós, aki száz étteremmel formálta át Magyarország gasztrotérképét
Cao Cseng Jin, vagy ahogy Szegeden és országszerte sokan ismerik,…
Tovább olvasom >Több mint 500 termék ára csökkent a SPAR-nál
A SPAR és INTERSPAR áruházakban 2025. március 17-től több mint…
Tovább olvasom >