Továbbra is kockázatot jelent a horvátországi afrikai sertéspestis járványhelyzet
A horvát Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium tájékoztatása alapján 3 kelet-horvátországi farmon, Gradiste, Stitar és Komletinci települések közelében ismét megjelent az afrikai sertéspestis (ASP). A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy az intenzív nyári-őszi mezőgazdasági munkálatok időszakában fokozott figyelmet kell fordítani a házisertés-állományok védelmére.

(Fotó: Freepik)
A 2025-ös évben eddig 19, Kelet-Szlavóniában elejtett vaddisznó esetében mutatták ki a vírus jelenlétét, ami bizonyítja, hogy Horvátország korábban már betegséggel érintett részein a vírus folyamatosan jelen van. Így a betegség megjelenésének kockázata Magyarország déli határvidékén továbbra is fennáll, mivel megvan a lehetősége az ASP-vel fertőzött vaddisznóval való – akár közvetett – érintkezésnek, a mezőgazdasági területek és az onnan származó termékek komoly veszélyt jelenthetnek a házi sertésekre.
Fontos, hogy kizárólag megfelelő bizonyítványok birtokában és a jogszabályoknak megfelelő helyről vásároljanak sertést
A Nébih tematikus oldala segítséget nyújt a gazdálkodók számára, hogy naprakész információkat kapjanak a horvát élősertés és sertés eredetű termék megfelelő származásáról, továbbá a horvátországi korlátozás alatt álló területek helyzetéről.A Nébih felhívja a határmenti vármegyék sertéstartóinak figyelmét, hogy a fokozódó járványveszély miatt az eddig csak fertőzött területen kötelező kiemelt járványvédelmi intézkedéseket a közepes kockázatú vármegyékben is tartsák be. Ehhez segítséget a Nébih honlapjáról letölthető Jó Sertéstartási Gyakorlatból szerezhetnek. A járvány aktuális hírei, valamint a betegséggel kapcsolatos hasznos információk az alábbi, folyamatosan frissülő weboldalon elérhetőek: http://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

