Továbbra is borúlátók a hazai nagyvállalatok

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 28. 11:20

Továbbra is pesszimisták a hazai vállalatok, a K&H nagyvállalati növekedési index értéke az előző negyedévhez képest nem változott, jelenleg is -2 ponton áll. A vállalatok saját kilátásaikat kedvezőbben látják, a gazdasági környezet megítélésében azonban drasztikus, az index történetének eddigi legnagyobb zuhanása figyelhető meg.

Bár összességében nézve nem változtak a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező nem-állami nagyvállalatok várakozásai a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb eredményei alapján, a saját helyzetüket és a gazdaság állapotát azonban igen eltérően látják a cégek. „Az index értéke az előző negyedévhez képest stagnál ugyan, és továbbra is -2 ponton áll, a két alindex azonban ellentétes irányba mozdult. A vírusjárvány második hullámának hatására jelentősen romlott a gazdasági környezet változására vonatkozó várakozás, ugyanis a makrogazdasági részindex -3 pontról -19 pontra, az index eddig mért legalacsonyabb értékére zuhant. A vállalati részindex ezzel szemben 6 pontos növekedéssel ismét pozitív tartományba került, és jelenleg 5 ponton áll, tehát a saját helyzetüket lényegesen kedvezőbben ítélik meg a vállalatok” – ismertette az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

A következő egy évre vonatkozó várakozások a cégméretet tekintve viszonylag egységes képet mutatnak, azonban az is megfigyelhető, hogy némi átrendeződést követően ismét a legnagyobb méretű cégek a legoptimistábbak. Jelenleg a 10 milliárd forint éves árbevétel feletti nagyvállalatok várakozásai változtak a legnagyobb mértékben: -8 pontról 0 pontra ugrottak. A 4-10 milliárd forint éves árbevétel közötti cégek várakozásai változatlanul -3 ponton, a 2-4 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező cégek pedig 2 pontos csökkenéssel -2 ponton állnak. A három vizsgált ágazat közül a szolgáltató szektor várakozásai maradtak a legalacsonyabbak, és jelenleg -6 ponton állnak. Az ipari cégekre enyhe optimizmus jellemző, hiszen 0 pontról 2 pontra emelkedtek a várakozásaik, tovább romlott viszont a kereskedelmi szektor hangulata (-2 pontról -4 pontra).

 

Kapcsolódó cikkeink