Tovább terjeszkedik a Decathlon Magyarországon
Újabb áruházat nyit Tatabányán szombaton a Decathlon, a Magyarországon piacvezető sportszeráruházlánc az év végéig további üzletek nyitását tervezi Sopronban és Budapesten.
A tatabányai ezer négyzetméteres üzlet berendezésére 100 millió forintot fordított a vállalat és 13 új munkahelyet létesített. Az újonnan épült áruházat bérli a társaság – mondta el Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Hozzátette, hogy a vállalat 2016-ban csaknem egy milliárd forintot fordít új áruházakra és 120 új munkahelyet hoz létre.
Az áruházlánc néhány héttel ezelőtt nyitotta meg az első budapesti belvárosi üzletét, novemberben Sopronban, majd a fővárosban a Corvin Plaza bevásárlóközpontban nyitnak új egységeket. A jövőben további áruházakat terveznek azokon a megyeszékhelyeken, ahol a Decathlon még nincs jelen – ismertette a terveket az ügyvezető igazgató.
Tájékoztatása szerint az áruházban 30 sportág közel 60 ezer terméke található meg, illetve a kihelyezett terminálokon a vásárlók a cég bármely termékét megrendelhetik, majd az üzletben átvehetik.
A vállalat 2016 első 8 hónapjában 26 százalékkal ért el nagyobb forgalmat az előző év azonos időszakához képest, az év végére 44 milliárd forintos nettó árbevételre számítanak.
A Magyarországon közel 1300 embert foglalkoztató sportáruházlánc 2015-ben 34 milliárd forintos nettó árbevételével és 1,2 milliárd forintos adózás utáni nyereségével eddigi legsikeresebb évét zárta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Versenyhivatali eljárás indult a Decathlon magyarországi cége ellen
A GVH szerint megtévesztő árak, valótlan akciók és félrevezető készletinformációk…
Tovább olvasom >Megnyitotta első üzletét a Nestlé Portugáliában
A Nestlé Portugal megnyitotta első kiskereskedelmi üzletét az országban, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >Több mint egymilliárdos beruházással nyílt meg Szombathely legújabb SPAR üzlete
A SPAR Magyarország több mint 1 milliárd forintos befektetés eredményeként…
Tovább olvasom >Ismét együtt a Momentán Udvar és a Rossmann a Művészetek Völgyében
A Rossmann idén is csatlakozott a Momentán Udvar programjaihoz a…
Tovább olvasom >