Tovább szigorítják a dohányzás szabályait Belgiumban
Belgiumban 2027. január 1-jétől tilos lesz a dohányzás és az e-cigaretták használata a kávézók, bárok és éttermek teraszán – jelentette be Frank Vandenbroucke szövetségi egészségügyi miniszter. A tilalom a szivarozásra, pipázásra, valamint a vízipipákra is kiterjed.
A szabályozás értelmében a vendégek 2027 elejétől nem gyújthatnak rá a vendéglátóhelyek bejárata és terasza tízméteres körzetében sem.
Azokra a vendéglátósokra, akik a jogszabály hatályba lépése után is hamutartót tesznek ki, illetve azokat a vendégekre, akik ennek ellenére dohányoznak, büntetést róhatnak ki.
A törvénytervezet, amelyet még a parlamentnek is el kell fogadnia, előírja a helyi hatóságok számára, hogy dolgozzanak ki intézkedéseket a szabadtéri rendezvényeken, például fesztiválokon, vásárokon és piacokon való dohányzás visszaszorítására is.
A belga kormány évek óta dolgozik a dohányzás visszaszorítását célzó intézkedéseken. Az új tilalmat eredetileg korábban tervezték bevezetni, de a kabinet most több felkészülési időt biztosít a vendéglátóiparnak.
Kapcsolódó cikkeink
Más kiskereskedők számára is elérhető a Colruyt új, AI‑alapú kasszarendszere
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisfilmpályázatot hirdet a NAV a fiataloknak, akik bemutathatják, hogy lehet nemet mondani a dohányzásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ilyen még nem volt: pénzjutalmat kap, aki leszokik a dohányzásról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

