Tovább nőtt az átlagkereset
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 februárjában a bruttó átlagkereset meghaladta a 661 ezer forintot, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 56 ezer forintos, azaz 9,3 százalékos növekedést jelent – hívta fel a figyelmet Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
Februárban a fizetések vásárlóereje éves összevetésben 3,5 százalékkal nőtt. A családok pénzügyi mozgástere folyamatosan bővül már 1,5 éve folyamatosan emelkednek a reálbérek – mutatott rá az államtitkár.
Kiemelte: 2010-hez képest az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt. A fizetések többet is érnek, így a családok egyre több pénzből tudnak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudnak költeni.
Megerősítette: a kormány elkötelezett a családok anyagi biztonságának további erősítése mellett, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját indította el, amelynek keretében 2025. október 1-től a három-, 2026-tól pedig a kétgyermekes édesanyák is teljes személyi jövedelemadó mentességben részesülnek.
Felidézte, hogy az élelmiszerárak megfékezése érdekében 30 alapvető élelmiszerkategória esetében árrés csökkentést vezetett be, amelyek átlagosan 18,6 százalékkal olcsóbban vásárolhatók meg.
A kormány sikeresen tárgyalt a legnagyobb telekommunikációs szolgáltatókkal és a pénzintézetekkel, akik önkéntes alapon vállalták, hogy nem emelik szolgáltatásaik díját, ezzel is hozzájárulva a háztartások anyagi terheinek csökkentéséhez és az áremelkedés megfékezéséhez – fűzte hozzá.
Fokozatosan erősödik a családok bizalma, a fizetés nő és a lakosság egyre többet költ, ennek alapját a kimagasló foglalkoztatottság képezi. 2010-hez képest mintegy 1 millió fővel többen, ma már közel 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon
– írta Czomba Sándor.
Kapcsolódó cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >A békéhez köti a gazdaság növekedését az NGM
Amíg tart a háború, addig ez a növekedési ütem a…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Halvány életjelet adott magyar gazdaság
A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint kiegyensúlyozott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >