Tovább mérséklődött a háromhavi munkanélküliségi ráta
A 2024. február és április közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 739 ezer fő volt, 41 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A külföldi telephelyen dolgozók száma 100 ezer fő felett stabilizálódott 2023-ban, február-április között 109,8 ezer fő volt, 11 ezerrel több, mint egy éve, a közfoglalkoztatottak száma egy év alatt 8 ezerrel, 62 ezerre mérséklődött. A foglalkoztatási ráta, az uniós módszertanban kiemelten figyelt 15-64 éves korosztályban 74,9%-ra emelkedett február-április között. Egy éve 74,3%-on, a megelőző három hónapban 74,7%-on állt a mutató.
A munkanélküliek száma 224,2 ezer fő volt a vizsgált három hónap átlagában, egy év alatt 27 ezer fős a növekmény, míg a megelőző három hónaphoz képest közel 5 ezer fővel csökkent a számuk. A nemzetközi módszertan szerint számított munkanélküliségi ráta február-április között 4,5%-ot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 4,0%-kal, a megelőző három hónaphoz képest azonban 0,1 százalékponttal alacsonyabb értéket közöltek.
Az NFSZ nyilvántartásában 230,6 ezer regisztrált álláskereső szerepelt áprilisban, 5 ezer fővel kevesebb, mint egy éve. Az álláskeresők száma egy év alatt 2,1%-kal, egy hónap alatt 2,3%-kal csökkent. 2024. áprilisban 102,9 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a hónap végére 78,6 ezer maradt üres, betöltetlen.
Kilátások
A munkaerőpiac feszességének korábban látott oldódása tovább lassul. A foglalkoztatottság növekedése kitart, miközben a munkanélküliségi ráta tovább csökkent 4,5%-ra. Ez ugyan elmarad az általunk várt, 4,4%-os értéktől, ugyanakkor az áprilisi egyhavi adat továbbra is 4,4%-on maradt, csakúgy mint márciusban. Továbbra is azzal számolunk, hogy a következő hónapokban további csökkenést fog regisztrálni a KSH a munkanélküliségi rátában.
Továbbra is kedvező fejlemény, hogy az inaktivitás csökkenése éves összehasonlításban még mindig markáns. Mindez a foglalkoztatottak bővülése és a népesség kismértékű csökkenése mellett a munkanélküliek számának emelkedésében csapódik le éves összehasonlításban. Ugyanakkor utóbbiak körében éves alapon már kisebb az emelkedés, mint egy hónappal ezelőtt, ami ugyancsak a munkaerőpiac oldódásának a lelassulására, megállására utal.
A fentiek mellett ugyanakkor elég valószínű, hogy ebben a szezonalitásnak érdemi szerepe lehet: a téli időszakban a foglalkoztatottak száma mindig csökkenni szokott, a tavaszi hónapokban azonban ez megfordul. A szezonalitásnak a munkanélküliségi ráta további csökkenésében lehet még szerepe a közeljövőben. Az év második felében azonban egyre inkább elkezdhet érződni a gazdaság talpra állása a munkaerőpiacon is, így év végére a munkanélküliségi ráta visszatérhet a 4%-os szint alá.
A munkaerőpiac elmúlt egy évben látott oldódása mellett továbbra is feszesnek tekinthető, a teljes foglalkoztatottság állapota nincs túlságosan messze. Ahogy az év második felében a gazdasági növekedés erőteljesebbé válhat, úgy jelenthet ez nyomást az inflációra, amelynek éves értéke amúgy is emelkedhet a bázishatás és a nagyon magas reálbérnövekedés miatt. Emiatt különösen fontos lenne, hogy a vállalatok erőteljesebben forduljanak a hatékonyság és a termelékenység növelésének irányába, illetve valósítsanak meg olyan, elsősorban tőkeintenzív beruházásokat, amit eddig a kellő számban rendelkezésre álló munkaerő miatt nem valósítottak meg vagy nem térült volna meg.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >Így alakítja át a munkaerőpiacot az AI-alapú keresés
Az elmúlt években alapvetően változtak meg az emberek információkeresési szokásai:…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >