Tovább kell erősíteni a hazai élelmiszerláncot
Fontos célkitűzés, hogy az élelmiszerlánc minden szereplőjének érdekei érvényesülhessenek, legyen az mezőgazdasági termelő, élelmiszer feldolgozó, nagy- és kiskereskedő, vagy a végső fogyasztó – jelentette ki dr. Nobilis Márton az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Joint Venture Szövetség (Economy Brunch) Fórumán, Budapesten.

(Fotó: Fekete István)
Az államtitkár beszélt az élelmiszer-inflációról, és kiemelte, hogy a következő hónapokban mérséklődés várható. A kormány eddigi intézkedéseinek, többek között az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentésnek és az árstopoknak köszönhetően jelentős többletkiadásoktól tudják védeni a magyar családokat. Az a cél, hogy az év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció. Dr. Nobilis Márton arra emlékeztetett, hogy a Gazdasági Versenyhivatal januárban elkezdte vizsgálni az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort. Ennek feltárása érdekében először a tej- és tejtermékek piacán indították el az első gyorsított ágazati ellenőrzéseket, ezeket követik majd a zöldségek és gyümölcsök. Nobilis Márton a kormányzati intézkedések körül kiemelte a Széchenyi Kártya program 290 milliárd forintos támogatását, ami lehetővé teszi, hogy a magyar kisvállalkozók 5 százalékos kamatért jussanak kedvező hitelhez. Az ágazat szereplői számára további segítséget jelent, hogy kiterjesztették a kamatstopot a kis- és középvállalatok hiteleire, amely 2000 milliárd forintnyi hitelt érintve, 60 ezer vállalkozáson segít – tette hozzá.
Munkacsoportot segítik az élelmiszer-vállalkozások működését
Hangsúlyozta, az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az önellátás növelése valamint amellett, hogy a boltok polcaira, majd a magyar családok asztalaira kiváló minőségű, elérhető árú magyar termékek, friss és egészséges élelmiszerek kerüljenek. Az államtitkár kitért arra is, hogy az élelmiszerhulladékok keletkezésének mérséklésére a Nébih kidolgozta a „Maradék nélkül” című programját. A kampány négy szakmai munkacsoportja olyan útmutatókat, segédleteket állított össze, amelyek zsinórmértékül szolgálhatnak az élelmiszer-vállalkozások számára az élelmiszerhulladékok keletkezésének megelőzésében és mérséklésében. Nobilis Márton a vidéki kistelepülések ellátásbiztonsága és népességmegtartó ereje szempontjából a kisboltok támogatására is felhívta a figyelmet. A 2000 fő alatti településeken működő kisboltok 1-3 millió forintnyi támogatásra pályázhattak, míg a mikro vállalkozásként működő hentesüzletek maximum 3,5 millió forint összegű kormányzati segítségben részesülhetnek.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A zöld állításokról szólt a GVH legújabb tudásmegosztó rendezvénye
Immáron hetedik alkalommal rendezett konferenciát a Magyar Compliance Akadémia (MCA)…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >Milliárdos piac és törékeny hitelesség – így alakul át a hazai influenszer marketing
Az influenszer marketing hazai piaca dinamikus növekedést mutat: az IAB…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >