Tovább emelkedik a kávé ára
A világ kávétermelésének nagyjából 70 százalékát adó arabica fő termőterülete Brazília. Az országot is érintő aszály és a szállítási nehézségek miatt a jövőben áremelkedésre számíthatunk – mutat rá az Infostart.

Az aszály mellett a szállítási költség emelkedése is növeli az árat
Emelkedésnek indult az arabica kávéfajta ára, ugyanis az aszályos időjárás miatt szűkült a kínálat Brazíliában ebből a kávéfajtából.
„Természetesen, mint általában ilyenkor, mindig árnövekedésre számítunk”
– mondta az InfoRádiónak Nezvál Máté, a 42 Coffee tulajdonosa, kávépörkölő-mester, kávészakértő.
Az aszállyal összefüggő terméskiesés akár évekre is visszavetheti a hozamokat ezeken a területeken, így ennek lesznek nagyobb hatásai, dacára annak, hogy Brazília a világ kávétermelésében már nem egyeduralkodó. A szakértő megjegyezte: feltehetőleg ez nálunk is érezhető lesz, hiszen hazánkba is rengeteg brazil kávé érkezik.
Brazília részaránya a világ kávétermelésében az arabica fajtából a szakértő szerint még mindig „kiugróan magas”, és a kávéfogyasztási szokások, illetve a felvevőpiacok az elmúlt évek folyamán változtak: az eddig tradicionálisan teafogyasztó nemzetek is kezdenek belépni a kávéfogyasztók sorába, ezért most már a robusta is sokkal nagyobb részarányban jelenik meg. Ez változtat a teljes globális kávépiacon, mert a brazil kávétermelés részesedése ebben nem olyan kiugró, mint korábban volt. A legkiemelkedőbb robusta kávétermelő területek közé Vietnam, illetve Délkelet-Ázsia sorolható.
Az utóbbi hónapokban nagyon sok termék ára jelentősen emelkedett, és a kávé árában is várható növekedés, tekintettel arra, hogy Brazíliában aszály volt. A kávészakértő szerint „Brazília ilyen szempontból mindig is meghatározó trendteremtő volt”, mert megadta, milyen irányba tartsanak az árak.
Kapcsolódó cikkeink
Rendkívüli támogatásban részesülnek az aszállyal sújtott kukoricatermelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a csapadék hátráltatja a betakarítást, de jól jön a kikelt repcének
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: késő nyári idő segíti az érést és betakarítást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >