Tovább csökkentek a fogyasztói árak az EU-ban
Áprilisban éves összevetésben mind az Európai Unió egészében (EU28), mind az euróövezetben csökkentek a fogyasztói árak a márciusi stagnálás után.
Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala szerdán közölte, hogy áprilisban az EU28-ban és az eurózónában egyaránt 0,2 százalékkal csökkent a fogyasztói árindex. Márciushoz viszonyítva az EU28-ban 0,1 százalékkal emelkedtek, az euróövezetben pedig nem változtak a fogyasztói árak.
Márciusban a februári 0,2 százalékos csökkenés után zéró volt az éves infláció az EU-ban és az euróövezetben.
Az unió 17 tagállamából jelentettek negatív inflációt áprilisban. A legnagyobb mértékben, 2,6 százalékkal éves szinten Romániában estek a fogyasztói árak, majd Bulgária (-2,5 százalék) és Ciprus (-2,1 százalék) következik. A legnagyobb áremelkedést Belgiumban (1,5 százalék) és Svédországban (1,0 százalék) regisztrálták.
Az euróövezetben a mínusz 0,2 százalékos infláció úgy alakult ki, hogy az éttermi árak emelkedése 0,13 százalékponttal, a bérleti díjaké 0,08 százalékponttal, a dohányáruké 0,05 százalékponttal növelte, az üzemanyagok árának esése viszont 0,54 százalékponttal, a fűtőolajé 0,22 százalékponttal, a gázé pedig 0,13 százalékponttal csökkentette a fogyasztói árindexet.
Az Eurostat statisztikái szerint Magyarországon a harmonizált fogyasztói árindex (HICP) tavaly áprilishoz képest 0,3 százalékkal, márciushoz viszonyítva pedig 0,8 százalékkal emelkedett.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, márciushoz viszonyítva pedig 0,8 százalékkal emelkedtek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Februárban 9,31 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


