Tovább bővülhet a szállodai kapacitás a következő években
A szállodai kapacitás minden évben átlagosan 2,5-3 százalékkal emelkedik, ez természetes növekedésnek számít, a következő években azonban a bővülés várhatóan eléri majd a 4-5 százalékot is, egyebek közt a sportesemények hatására – mondta el a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
Niklai Ákos hozzátette: a szállodai kapacitás bővülést olyan sportesemények is segíthetik, mint például a vizes világbajnokság és az olimpiai pályázat, ugyanis ezek növelik a befektetési kedvet.
A belföldi turizmusról szólva kiemelte: a forgalomra továbbra is nagy hatással van a SZÉP-kártya, az idén februárban például 22 százalékkal nőtt a kártyával fizetett összeg az előző évhez képest.
A magyarok körében, akik általában a hosszú hétvégéket töltik szállodákban, főként a gyógy-, wellness és a kastély szállodák a legnépszerűbbek télen – fogalmazott a szövetség elnöke.
Kérdésre válaszolva elmondta: a legtöbb turista Németországból érkezik, azonban Angliából is sokan jönnek, a Kínából ide utazók által eltöltött vendégéjszakák száma pedig csaknem 100 százalékkal emelkedett.
A szállodaszövetség elnöke elmondta: a külföldiek általában 2-3 napot töltenek el Magyarországon, kivéve azok, akik gyógyszállodákba érkeznek, ők 5-10 napot maradnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Változás az MSZÉSZ élén
November elején az Aquaworld Resort Budapestben került megrendezésre a Magyar…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
A jövő hét elején a feltámadó szél enyhe levegőt szállít…
Tovább olvasom >Gyors növekedés előtt áll az online és diszkont élelmiszer-kereskedelem
Az online és diszkont élelmiszer-kereskedelmi csatornák fogják várhatóan a leggyorsabb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >