Tolnában várható a legmagasabb termésátlag őszi búzából
A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint a termésbecslések alapján Tolna megyében várható a legmagasabb termésátlag őszi búzából és repcéből.
A falugazdászok júniusi adatszolgáltatása szerint Tolnában a vetésterület mintegy negyedén, 50 111 hektáron összesen 275 610 tonna őszibúzatermést becsültek a gazdálkodók, ami hektáronként 5,5 tonnás átlagnak felel meg.
A 8756 hektáron vetett repce becsült termése összesen 30 656, hektáronként 3,5 tonna.
Varga András, a Tolna megyei gabonaválasztmány elnöke az őszi búza felének betakarítása után elmondta: a nagyobb cégek 5,2 és 7 hét tonna közötti eredményről számoltak be, de 8 tonna feletti átlagtermésre is van példa. Az eddigi információk alapján az öt és fél tonnás hektáronként átlagtermés biztosan meglesz – jegyezte meg.
Elmondása szerint a mostani csapadékos időjárás várhatóan rontja a minőséget, így több lesz a takarmánybúza, a kevesebb minőségi búza ára viszont emelkedhet. A lekötött takarmánybúza tonnánkénti 50 ezer forintos ára ma jónak számít – tette hozzá.
A szakember szerint a talaj- és klímaviszonyok mellett a jó fajtaválasztásnak köszönhetőek a terméseredmények. Tavaly Tolnában 5,8 tonna őszi búza termett hektáronként.
A választmányi elnök arról is beszámolt, hogy a repce Tolna megyei termésátlaga közelebb lesz a négy tonnához, mint a becsült három és félhez; sok termelő csaknem öttonnás eredményt ért el. Az olajos növény tonnáját 100-105 ezer forintért lehet értékesíteni, a növényvédelem és a talajerő-utánpótlás miatt egy hektár repce költsége ugyanakkor meghaladhatja a 300 ezer forintot – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >