Tokaji Március Nagykóstoló hetven pincészet boraival
Hetven tokaj-hegyaljai pincészet több mint 160 borával és több különleges mesterkurzussal várja a közönséget a Tokaji Március Nagykóstoló szombaton a budapesti Corinthia Hotelbe.
A Winelovers által szervezett tematikus nagykóstolón Tokaj-Hegyalja vezető termelői azt mutatják meg, hogy hol tartanak most a furmint, a hárslevelű, a késői szüretelésű borok és az aszú – közölték az MTI-vel a szervezők.
Tájékoztatásuk szerint a sétáló kóstoló remek lehetőséget nyújt azoknak, akik szeretnének megismerkedni Magyarország egyik legfontosabb borvidékével, hiszen a száraz boroktól az aszúkig, a furminttól a sárgamuskotályig több mint 160 tételt mutatnak be a kiállítók.
A Tokaji Március Nagykóstoló a Tokajt már jól ismerők számára is tartogat felfedeznivalót: négy mesterkurzus, aszú különterem, Szepsy Furmint Selection stand és a Borkollégium Pop-up School fogadja a tudásra szomjas látogatókat.
Szepsy István és ifjabb Szepsy István Szepsy 100 elnevezésű borából mindössze 100 magnum palack készült, mégis három másik külföldi csúcsborral együtt ezt a borkülönlegességet is kóstolhatják a Szepsy vs Rest of the (Wine)world mesterkurzus résztvevői, Szepsy István borász, Caro Maurer Master of Wine és Mészáros Gabriella, a Borkollégium vezető oktatója útmutatásával.
Szilágyi László, a Gizella Pincészet borásza a tarcali Szil-völgyből szüretelt borok különböző évjáratait mutatja be hét tételen keresztül; az édes borok rajongóit Gincsai Tamás főborász és a Holdvölgy hat puttonyos aszúinak vertikális kóstolója várja, míg Demeter Zoltán mesterkurzusa a tokaji borász legszebb, kereskedelmi forgalomban már nem kapható tételein keresztül kalauzol végig a pincészet 20 éves történelmén.
Az aszú különteremben a kiállítótérben kínált borokon kívül a vendégek nyugodt körülmények között kóstolhatják a tokaji borkínálat csúcsán lévő tételeket. A nemzetközi boros rendezvények mintájára bevezetett különterem csendes, elmélyült ismerkedést tesz lehetővé harminc pincészet csaknem negyven öt- és hatputtonyos aszújával, illetve eszenciájával.
A Szepsy Furmint Selection standon a borvidék ikonikus borászának 2015-ös dűlőszelektált furmintjai, a birtok furmint és egy furmint alapú házasítás is kóstolhatók. Szepsy István borai igen ritkán találhatók meg nagykóstolókon, ezért is különleges alkalom, hogy akár öt különböző dűlőből szüretelt borát is összehasonlíthatják a vendégek – emelték ki a szervezők.
A Borkollégium ingyenes oktatással várja a borvidékkel alaposabban megismerkedni kívánó vendégeket; itt a boriskola vezető oktatói tartanak rövid előadásokat Tokaj fő szőlőfajtáiról és borstílusairól, borkategóriáiról, kóstolási lehetőséggel.
A rendezvény részletes programja és kiállítói listája a www.tokajimarcius.hu honlapon található meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ca di Rajo – Menolia Prosecco Extra Brut/Brut/Extra Dry
A Menolia egy Prosecco DOC Treviso, amely a klasszikus Prosecco…
Tovább olvasom >A bőrszépítés nemcsak a krémeken múlik – mit üzen a dietetikus?
A szépségipar régóta hangsúlyozza a külsőleg alkalmazott bőrápolók szerepét, miközben…
Tovább olvasom >A Babits Borászat aszúja nyerte a Szegedi Borfesztivál fődíját
A Babits Borászat 2019-es 6 puttonyos aszúja nyerte a Szegedi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >Házisörfőzők Nemzetközi Versenye szombaton a Főzdeparkban
Ingyenes programok, főzdetúrák és kilenc ország legjobb házisörei várják az…
Tovább olvasom >Megnyílt a PLMA, 20 kiállító a magyar közösségi standon
A több mint 37 éves múltra visszatekintő PLMA World of…
Tovább olvasom >