Tokaj és Sonoma testvérváros lesz a kaliforniai borászat magyar megalapítójának emlékére
Testvérvárosi kapcsolatot létesített Tokaj és az amerikai nyugati part bortermelésének fővárosa, Sonoma a kaliforniai szőlőtermesztést és borászatot megalapító Haraszthy Ágoston születésének 200. évfordulóján – közölte az MTI-vel szombaton telefonon Kálmán László Los Angeles-i főkonzul.
A testvérvárosi kapcsolatot megpecsételő szerződést szombaton írta Joanne Bouldt Sanders, Sonoma City és Májer János, Tokaj polgármestere. A bicentenáriummal kapcsolatos megemlékezés-sorozat, amelyet a Nemzetközi Mobil MADI Múzeum Alapítvány szervezésében, Haraszthy200 Fesztivál címmel rendeznek meg, kedden kezdődött San Franciscóban, a Red & White (Vörös és Fehér) című amerikai-magyar kortárs festészeti kiállítással. Ez egy hónappal később már Sonomában, október elejétől pedig Budapesten várja majd a látogatókat.
Tokajban október 5-én tartják meg a Haraszthy200 Borkonferenciát. Egy nappal később Haraszty-Sonoma-Szüret címmel bemutatják a sonomai gyermekrajz-pályázat nyertes alkotásait, amelyeket a kaliforniai városban péntektől állítanak ki. A tokaji szüreti rendezvények keretében A bor hangjai, a zene ízei címmel zenei estet szentelnek Haraszthy emlékének.
A Los Angeles-i magyar főkonzul korábban az MTI-nek nyilatkozva rámutatott, hogy a civil kezdeményezés a pozitív országimázs erősítése mellett újabb alkalmat nyújt a tokaji boroknak az amerikai piacon való bemutatkozásra. A kaliforniai megemlékezéseken részt vesz Varga József, a Tokaj Kereskedőház Zrt. exportigazgatója is. Kálmán László elmondta, hogy a Haraszthy-rendezvénysorozat támogatásából kivették részüket a San Franciscóban és a nagyváros környékén élő magyarok is.
Haraszthy Ágoston 1812-ben született a bácskai Futakon, középnemesi családban. 1844-ben költözött a családjával együtt az Újvilágba. 1849-bena kaliforniai San Diegóban telepedett le, megépítve a város első kórházát és börtönét. 1851-ben képviselőnek választották a Kaliforniai Népgyűlésbe. 1857-ben alapította meg az állam első borászatát, Buena Vista néven. 1861-ben mintegy 100 ezer szőlőtőkét hozott Európából, s ezzel több mint 300 szőlőfajta jelent meg Kaliforniában. 1862-ben a Kaliforniai Mezőgazdasági Szövetség elnökévé választották. 1869-ben Nicaraguában eltűnt, amikor megkísérelt átkelni egy folyón, valószínűleg krokodilok zsákmánya lett. (Pogár Demeter, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >