Tojásszövetség: túl alacsonyak a tojásárak
A tojásszövetség szerint az elmúlt időszakban annyit csökkent az étkezési tojás ára, hogy az már veszélyezteti a termelés fenntarthatóságát.
A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, mivel a termelési költségek csökkenésére nem lehet számítani, ősztől áremelésekre lesz szükség a tojáspiacon. Ezt indokolhatja az is, hogy a termelőknek a következő időszakban kell megvásárolniuk, illetve lekötniük takarmányszükségletük nagy részét, amelynek beszerzési és finanszírozási költségei a szélsőséges időjárás miatti terménydrágulás hatására érzékelhetően emelkedhetnek – tették hozzá. A szövetség szerint a tojástermelők helyzetét rontja, hogy a kormány hiába helyezte hatályon kívül a közelmúltban azokat a rendeleteket, amelyek szabályozták a kínálattal és az árképzéssel kapcsolatos kereskedői magatartást, a fogyasztói tojásárak ennek ellenére sem nőttek. Így az a helyzet állt elő, hogy a termelői árak csökkenésével a kereskedők hasznát tulajdonképpen az állattartók fizetik meg – vélekedett a szövetség. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az árak jelentős ingadozása egyértelműen káros a hazai tojásszektorban. Ezért minden ágazati szereplő érdekeit az szolgálná, ha a termelők és a kereskedők között olyan hosszú távú megállapodások születnének, amelyek hullámzás helyett árstabilitást teremtenének és garantálnák a hazai termelés kiegyensúlyozottságát a tojáspiacon – összegezték.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A jó gyakorlatok megismerése is segíti a termelői szerveződéseket
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a FruitVeB és más szakmai…
Tovább olvasom >Feldman Zsolt: vannak jó példák a magyar mezőgazdasági alapanyag-termelés és a feldolgozóipar közötti partnerségre és működő integrációra
Jövőbe mutató lenne, ha a magyar mezőgazdasági termelők és az…
Tovább olvasom >A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra
A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra, ezért is hirdetnek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat…
Tovább olvasom >Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >