Tojásszövetség: nőtt a nagyüzemi tojástermelés az első fél évben
Mintegy 20 százalékkal, 586 millió tojásra nőtt az első fél évben az előző év azonos időszakához képest a nagyüzemi tojástermelés, így az idén várhatóan 1,25 milliárdnál több tojást állítanak elő – közölte a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének titkára a tojás világnapja alkalmából.
Molnár Györgyi elmondta, az idén 2,3-2,5 milliárd étkezési tojást fogyaszthat el a magyar lakosság, tavaly 2,3 milliárdot használtak fel.
A tojásárakról megjegyezte, hogy 2018-ban a tojás darabonkénti előállítási költsége – csomagolással – a tavalyihoz képest egy forinttal nőtt, az áfa nélküli eladási ára 22 forint körül van. Az M-s méretű, tízes csomagolásban kapható tojás darabonkénti fogyasztói átlagára a 40. héten 41,8 forint volt.
A titkár kifejtette, hogy az elmúlt időszak termelési adatait és a versenyképességet pozitívan befolyásolták az ágazati támogatások, amelyek megtartását a tojásszövetség továbbra is nagyon indokoltnak tartja.
Elmondása szerint mintegy 17 százalékkal, 1,25 milliárdra nőtt tavaly az előző évhez képest a magyarországi üzemi tojástermelés, az importot és a háztáji termelést pedig stagnálás jellemzi az elmúlt pár évben. A belföldi igény 52 százalékát az üzemi termelés, 26 százalékát a háztáji teljesíti, 20-22 százalékát pedig az import elégíti ki. Becslések szerint a háztáji termelésből 600 millió darab tojás származik, az import 500-550 millió körül mozog évente.
Emlékeztetett arra is, hogy a baromfi ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 20 százalékkal, 28,6 milliárd forintra nőtt 2016-hoz képest, amely részben az ár, részben pedig a termelés növekedésének tudható be.
Tavaly a magyar lakosság, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, átlagosan 234 tojást vásárolt, míg 2013-ban az egy főre jutó fogyasztás 214 volt – tette hozzá a titkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
FAO: Fontos tápanyagforrás a hús, tojás és a tej, főként a rászorulók körében
Alapvető fontosságú tápanyagokat biztosítanak a húsfélék, a tojás és a…
Tovább olvasom >Új tojástermelő telepet adott át a Gyermelyi Zrt.
A Gyermelyi Zrt. 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységet…
Tovább olvasom >Új tojástermelő telepet adott át a Gyermelyi Zrt.
1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységet adott át csütörtökön…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy István: már most látszanak a pozitív hatásai a kötelező bolti akcióknak
Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették…
Tovább olvasom >CSAOSZ: itt az EPR díjtételek mértékének értékelése, a környezetvédelmi termékdíj tételeinek tükrében
A Magyar Közlöny 81. számában, 2023. június 2-án, az ígért…
Tovább olvasom >A vártnál is több adót szedett be a NAV 2022-ban
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a 2022-es év legfontosabb…
Tovább olvasom >