Többszintes, államilag szabályozott fenntarthatósági jelölőrendszer kialakítását javasolja a GVH
Sok esetben nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos tartalmával, illetve jelentésével – többek között ezekre is rávilágít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárt piacelemzése, amelyben a nemzeti versenyhatóság vizsgálói a zöld állításokat és reklámüzeneteket elemezték. A GVH a honlapján közzétett tanulmányban javaslatokat is megfogalmazott a piaci szereplők és a jogalkotó számára.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/02/sustainability-g6c2a39435_1920.jpg)
Nem minden zöld, amiről azt állítják
A Gazdasági Versenyhivatal 2022 novemberében indított piacelemzést annak részletes feltárására, hogy az élelmiszerek, a ruházati termékek, a vegyipari termékek és a kozmetikumok körében milyen környezetvédelmi (ún. „zöld”) állításokat alkalmaznak a vállalkozások. A vizsgálattal a nemzeti versenyhatóságnak kettős célja volt. Egyrészt, felmérni, hogy milyen mértékben befolyásolják ezen zöld állítások a fogyasztók vásárlási szándékait, másrészt, hogy mennyire elterjedtek ezek az üzenetek a különböző kommunikációs csatornákban, és a vállalkozások hogyan igazolják azokat.
Sok piaci szereplő márkaépítésre használja, de a fogyasztók jelentős része nem érti a zavaros zöld üzeneteket
A GVH kutatása alapján a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos üzenetek a reklámokban kevésbé gyakoriak, leginkább a honlapokon, illetve a termékek csomagolásain jelennek meg a zöld állítások és logók. A reklámokban megjelenő állítások jelentős része a termékek csomagolóanyagához kapcsolódik, pedig a termékek környezeti terhelésének döntő részét jellemzően nem a csomagolás okozza. A kutatás arra is rávilágít, hogy a zöld állítások körében a fenntartható márkaarculat építése nagy hangsúlyt kapott: rendkívül gyakoriak voltak az imázshirdetések, a fenntartható tartalommal bíró reklámok mintegy 40 százaléka kizárólag a környezettudatos márkakép építésére fókuszált.
Az átfogó piacelemzés részeként a versenyhatóság 2023 elején 60 hazai weboldal kommunikációját tekintette át egy átfogó gyorsellenőrzés (ún. sweep) keretében. Az elemzés során a GVH szakértői feltárták, hogy a hazai vállalkozások nagyon széles értelmezésekkel és nem rendszerezett módon kommunikálnak a fenntarthatósággal kapcsolatban. Számos vállalkozás ún. bizalmi jegyekkel, logókkal támasztja alá a „zöld” működését, ugyanakkor nem mindig azonosítható (vagy magyarul nem elérhető) a fogyasztók számára a mögöttük álló tanúsító szervezet vagy szempontrendszer.
A piacelemzés részeként az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel (ELTE) közösen végzett kontrollált, véletlenített kísérlet megmutatta, hogy a zöld állítások termékcsomagolásokon való megjelenítése hatással van a fogyasztók adott termékről kialakított képére, illetve vásárlási szándékára. Ugyanakkor a fogyasztók jelentős része nincs tisztában a látott állítások pontos tartalmával és sok esetben félreérti azokat.
A piacelemzés keretében végzett kutatások és sweep eredményeként, illetve a nemzetközi tapasztalatok alapján a GVH több javaslatot is megfogalmazott. Ezek egy része a piaci szereplőknek szól. Céljuk, hogy a hatóság iránymutatásához illeszkedő kommunikáció segítségével a vállalkozások elkerüljék a fogyasztók megtévesztését. A javaslatok másik csoportjával a GVH versenypártolás keretében a jogalkotó számára nyújt tanácsokat.
A vállalkozások számára megfogalmazott főbb javaslatok:
- A környezetvédelemhez és fenntarthatósághoz kötődő tájékoztatásaik kialakítása előtt a vállalkozások értsék meg és térképezzék fel, hogy termékeik előállítása, fogyasztása során milyen környezetterhelések keletkeznek.
- A vállalkozások és termékeik valós környezeti terhelésének ismeretében érdemes meghatározni azt, hogy milyen környezetvédelemhez kötődő fejlesztéssel, beruházással, módosítással érhető el a legnagyobb pozitív környezeti hatás.
- A vállalkozások fenntarthatósághoz, környezetvédelemhez kötődő kommunikációjában azoknak a tevékenységeknek kell megjelenniük, amelyekkel a legnagyobb hatás érhető el a környezetterhelés csökkentésében. Az alkalmazott állításnak, logónak, címkének megalapozottnak és igazolhatónak kell lennie, és ezt a fogyasztók számára elérhetővé kell tenni.
- Végezetül mindenképpen kerülendők a rosszul megfogalmazott, túlságosan általános vagy általánosítható, homályos állítások.
A jogalkotó számára megfogalmazott főbb javaslatok:
- A környezetkímélőbb termékek kereslete felé való eltolódás érdekében a fogyasztók hiteles információkkal való ellátásának elősegítése elengedhetetlen. Ennek érdekében a GVH szakértői javasolják egy fenntarthatósággal és környezetterheléssel kapcsolatos többszintes, államilag szabályozott jelölőrendszer kialakítását. A környezeti hatásokat jelölő rendszer hosszútávon növelheti a fogyasztói bizalmat, és hozzásegítheti a fogyasztókat ahhoz, hogy számukra és a környezet számára is valóban előnyös döntéseket hozzanak vásárlásaik során.
- A kialakított minősítési és jelölési rendszerhez érdemes fogyasztói edukációs kampányokat is társítani, felhívva a fogyasztók figyelmét a rendszerre, annak előnyeire, ösztönözve a fogyasztói ügyleti döntésekben való figyelembevételüket.
A piacelemzés eredményeit összefoglaló tanulmány, benne a GVH szakértői által megfogalmazott részeletes javaslatokkal és azok indokolásával elérhető a Gazdasági Versenyhivatal honlapján ide kattintva.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőttek a termelői árak júniusban
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben emelkedett az amerikai termelőiár-index…
Tovább olvasom >Nem mindegy, hogy borravaló vagy szervizdíj
Gyakran nagy bizonytalanság övezi, hogy a mára szinte mindenhol alkalmazott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >