Többen érdeklődnek a Surjány-Hús megvásárlása iránt
Bár konkrét tárgyalások még nem voltak, több befektető is érdeklődött már a törökszentmiklósi Surjány-Hús Kft. megvásárlása iránt, szerdán is érkezik egy újabb delegáció – közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
Buga Tamás elmondta: a felszámolást a napokban bármikor közzéteheti a bíróság. Hangsúlyozta: úgy őrizték meg a céget, hogy befektető jelentkezése esetén működő üzemként tudják azt eladni, a teljes gépsor rendelkezésre áll, minden feltétel adott, hogy bármikor újraindulhasson a termelés.
Kérdésre elmondta: a kft-t őrzik, vízszolgáltatás jelenleg is van, a gáz- és az áramszolgáltatást bármikor vissza lehet kapcsolni. Hozzátette: a cég megvásárlása esetén a befektető számíthat a cégnél korábban dolgozók szakképzett munkájára. Felidézte, hogy korábban több mint 1000 ember dolgozott a kft-nél, később is csaknem 500 embert foglalkoztattak.
A legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg, hogy stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a kormány a törökszentmiklósi Surjány-Hús Kft.-t.
Idén május 14-én derült ki, hogy fizetésképtelenné vált, és öncsődbe menekült az 5 legnagyobb magyarországi húsipari csoport közé sorolt törökszentmiklósi székhelyű cég. Júniusban 200 fős csoportos létszámleépítést jelentett be a társaság.
Korábban az ügyvezető a társaság csődjét azzal magyarázta, hogy a Surjány-Hús nem tudja felvenni a versenyt a feketegazdaságban tevékenykedő cégekkel, az adót nem fizető piaci szereplőkkel, kiszolgáltatott a multiknak és nem tud versenyezni a szlovák, cseh, lengyel „csodaárú” termékekkel.
A Surjány-Hús Kft.1992 óta foglalkozik sertésvágással, húsfeldolgozással, húskészítménygyártással, húsáru kis- és nagykereskedelmével, Jász-Nagykun-Szolnok megye legjelentősebb húsipari cége a térség egyik meghatározó munkáltatója – olvasható a cég honlapján. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Éder Tamás: jelentős veszteségeket halmoztak fel a hazai húsipari vállalatok
A magyar húsipar jelentős kihívásokkal küzd az utóbbi időben, ami…
Tovább olvasom >A marhahúsexport közel 20 százalékkal csökkent
Az USA marha- és borjúhúskivitele 4,9 százalékkal maradt el 2024…
Tovább olvasom >Már létezik laborhús, ami olyan, mint az igazi
Dél-koreai kutatók úttörő módszert fejlesztettek ki a mesterséges húsok gyártására,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Árukereső.hu: ezt veszik itthon és a régióban a neten kánikula idején
A nyári hőség egyre intenzívebbé válik, és nem csak Magyarországon,…
Tovább olvasom >Hajápolással egészült ki a Rossmann Rutin
2024 elején debütált a Rossmann Rutin, mellyel először bőtípusunknak megfelelő…
Tovább olvasom >Polgárdiban nyitott üzletet a PENNY
Július 25-én Fejér vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >