Több vállalatnál volt fizetésemelés, mint amennyinél év elején tervezték
Míg tavaly tízből nyolc cégnél emeltek a béreken a 2023-as terveknél csökkent a fizetésemelési hajlandóság: 2023 januárjában már csak tízből hat vállalat kalkulált bérfejlesztéssel az idei évre vonatkozóan, átlagosan 12,2%-os emeléssel terveztek. Ezzel szemben az első félév során 76%-nál már megtörtént a bérfejlesztés, és ez a szám még várhatóan emelkedhet, hiszen a munkaadók több mint fele jelezte, hogy év végéig még nem tudják, hogy lesz-e emelés, de nem tartják kizártnak.

Emelések voltak
A cégek 2023-ra vonatkozó bérfejlesztéseiről és az erre vonatkozó terveikről készített felmérést a Profession.hu az első félév végén. A válaszadók – amelyek körében mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagy vállalatok is szerepeltek – háromnegyedénél már emeltek idén a munkavállalói béreken: 67%-uknál egy alkalommal, míg 9%-nál többször is. Ez az arány meghaladja az év eleji terveket: januárban a cégek 62%-a nyilatkozta, hogy számolnak az idei bérfejlesztésekkel.
Azokon a munkahelyeken, ahol idén már volt fizetésemelés, a leggyakrabban (minden második vállalatnál) maximum 10%-ot eszközöltek, de 3%-nál a 20%-ot is meghaladta ennek mértéke. Vannak olyan vállalatok (11%), ahol egy második körös bérfejlesztéssel is számolnak még idén. Jelen állás szerint a többségében fehérgalléros állásokat kínáló cégeknél várható még a második félévben fizetésemelés, valamint a nehézipar, gépgyártás, adminisztráció és szolgáltatást támogató területeken működő vállalatoknál.
A cégek többsége (54%) egyelőre nem tudja biztosan, hogy fog-e még fizetésemelést adni 2023-ban, ők kivárnak ezzel a döntéssel, több, mint negyedüknél azonban már el is dőlt, hogy nem lesz bérfejlesztés. A cégek 18% még tervezi: többségük 10%-ot nem meghaladó összeget biztosítana, de vannak (26%), akiknél ez akár a 30%-os növelést is elérheti majd. A cégek mintegy 3%-a nem emelt idén a béreken és nem is tervezi az elkövetkezendő hat hónapban ezt megtenni.
„Januárban a vállalatok elsősorban azért terveztek béremelést vagy plusz juttatást, hogy ezzel kompenzálják a munkavállalók megnövekedett megélhetési költségeit – mindezzel a dolgozók megtartása volt a cél. Ekkor a munkavállalók több, mint fele számított arra, hogy 2023-ban megemelik a fizetését, rendszeres juttatását, vagy fizetéskiegészítésként, egyösszegű juttatásként kap kompenzációt, de többségük magasabb összeget szeretett volna, mint amit kapott”
– mondja el az év eleji előzményeket Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.
„Az első félév végére már több helyen volt fizetésemelés, mint ahogyan azt a vállalatok korábban tervezték, de az is látható, hogy ez még emelkedhet az év hátralevő részében a bérfejlesztések terén: a felmérésünkben résztvevő vállalatok fele nyilatkozta, hogy nem tudja még, hogyan alakulnak a fizetésemelések a továbbiakban”
– tette hozzá a szakértő.
Kapcsolódó cikkeink
Így alakítja át a munkaerőpiacot az AI-alapú keresés
Az elmúlt években alapvetően változtak meg az emberek információkeresési szokásai:…
Tovább olvasom >Egész évben rendkívül magas az érdeklődés a diákmunkások iránt
A diákmunkák mennyisége az évnek ezen szakaszában, a nyári szezonra…
Tovább olvasom >Több home office munkalehetőség nyílt az elmúlt egy évben, mint az azt megelőzőben
Tavaly az érintett munkavállalók többsége szigorításra számított a home office-ra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >