Több tucat jótékonysági programot támogat a Tesco

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 11. 16. 11:30

Lezárult a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának harmadik fordulója, országszerte 47 szervezet projektje nyerte el az egyenként 400 000 forintos támogatást. Az áruházlánc vásárlói összesen több mint két és fél millió szavazatot adtak le, ebből a „LURKÓ” Győri Kórház Gyermekosztályért Alapítvány támogatói dobták be a legtöbb zsetont, de a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete és a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány szavazói is kiemelkedően aktívak voltak.

A Tesco számára fontos, hogy támogassa azokat a közösségeket, ahol vásárlói, munkatársai élnek. Ezért is hirdette meg már harmadik alkalommal „Ön választ, mi segítünk” programját, melyen kisebb helyi szervezetek nyerhetnek egyenként 400 000 forintos támogatást közösségépítő, környezetszépítő, illetve fejlesztő, felzárkóztató projektjeik megvalósításához. A program áruházi szavazási szakaszában az áruházlánc vásárlói ezúttal összesen 130 szervezet kezdeményezésére adhatták le voksukat. Az egy hónapos szavazási időszak alatt a vásárlók országszerte összesen több mint két és fél millió zsetont dobtak be, melyeknek köszönhetően a Tesco 47 program megvalósulását támogatja összesen 18,8 millió forinttal.

A szervezetek sokszínű, kreatív pályázatokkal küzdöttek a voksokért. Országosan a legtöbb szavazatot a „LURKÓ” Győri Kórház Gyermekosztályért Alapítvány gyűjtötte, a legnépszerűbb kategóriának pedig ezúttal az egészséges életmód kialakítását, fenntartását célzó bizonyult. A pályázatnak, a Tesco támogatásának és a vásárlók szavazatainak köszönhetően országszerte fiatalok tanulhatják meg, hogyan segítsenek bajbajutott társaikon, épülhet és megszépülhet több játszótér is, még több terápiás kutyát tudnak kiképezni, illetve újabb élelmiszermentő programok tudnak a jövőben elindulni.

Az „Ön választ, mi segítünk” programra ezúttal is több száz civil szervezet pályázott, melyek közül az áruházlánc független szakmai partnere, a Magyar Adományozói Fórum által felkért szakértők választották ki a továbbjutókat, majd a vásárlók szavazták meg a nyerteseket.

Az áruházlánc vásárlói október 3. és 31. között a vásárlásuk után kapott zsetonnal szavazhattak a számukra legszimpatikusabb szervezetre, illetve programra. A szavazási időszak alatt országosan a legtöbb zsetont a Kecskemét Izsáki úti hipermarketben dobták be, de a győri Mécs László utcai szupermarket és a Szeged Extra áruház vásárlói is nagyon aktívak voltak.

Kapcsolódó cikkeink