Több támogatás többfelé

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 07. 10:34

Mintegy 300 milliárd forinttal nőtt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) éves fejlesztési keretösszege. Ezzel a 2016 végéig elérhető, magyar gazdaságot ösztönző pályázati keret több mint 2200 milliárd forintra emelkedett. Az új felhívások többek között a feldolgozóipari- és termelő kkv-kat, valamint a vállalkozások K+F+I tevékenységeit támogatják.

Könnyebbé vált és felgyorsult az uniós forrásokhoz való hozzáférés a vállalkozások számára. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az áprilisi újításokkal kapcsolatban elmondta, hogy a kormány az Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) módosításával a keretösszeg 296 milliárd forintos megemelésével 7 új pályázati felhívás megjelenéséről is döntött, így év végéig összesen 96 pályázati felhívás érhető el 2209,4 milliárd forint értékben. A módosítások a beruházások, fejlesztések sikeres megvalósulását szolgálják. Az államtitkár kiemelte:

– A fejlesztési pénzek elosztásánál a legfontosabb, hogy az állam ne csak kihelyezze az uniós forrásokat, mint a korábbi ciklusban, hanem hogy jól tegye mindezt, és a támogatások így a legjobb helyre kerüljenek.

A legjelentősebb változás a GINOP kutatásfejlesztési támogatása keretösszegének megemelése. Az előzőhöz képest ugyanis 180 milliárd forinttal több, 438,6 milliárd forintra lehet pályázni 2016 decemberéig. Újdonság, hogy idén a vállalkozások kutatás-fejlesztésre és innovációs tevékenységre visszatérítendő támogatást is igényelhetnek. A „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása hiteltermékkel kiegészítve” című felhívás a 2015-ben meghirdetett konstrukcióra beérkezett nagyszámú igényhez igazodva további 30 milliárd forint pénzügyi eszközzel kiegészített konstrukcióban vehető igénybe. A pénzügyi eszközök keretösszege is jelentősen megnövekedett. 96,1 milliárd forint emelést követően az év végéig meghirdethető összeg 632 milliárd forint lett.

Tavaszi újdonságok

Az áprilisi változások közül érdemes még kiemelni az ipari parkok fejlesztésére megjelent 6 milliárd forintos pályázati felhívást a GINOP keretében. Pályázatonként 10 és 100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. Magyarországon mintegy 220 ipari park van, ezek az ország teljes területét lefedik, kihasználtságuk regionálisan változó, többségük rendelkezik még beépíthető területtel. A 2014–20-as időszakban a mennyiségi fejlesztés helyett alapvető cél elsősorban a már meglévő ipari parkok által a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára nyújtott szolgáltatások körének bővítése, a jobb kihasználtság érdekében az ipari parkok elérhetőségének, szolgáltatásaik színvonalának javítása.

A fiatalok vállalkozóvá válásához is jelentek meg pályázatok. 3 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást lehet nyerni a 2,9 milliárd forint keretösszegű pályázatból. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében megjelent konstrukció az Ifjúsági Garancia Program részeként elsősorban az álláskereső fiatalok vállalkozóvá válásához kíván segítséget nyújtani. A pályázati forrásból a 18–25 év közötti, új egyéni vagy mikro-kisvállalkozás indítására felkészített fiatalok vállalkozásainak induló költségeit kívánják támogatni.

A változások közül továbbá érdemes kiemelni a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében 1 milliárdos keretösszeggel az „Üzleti infrastruktúra fejlesztésének támogatása Pest megyében” című felhívást. Ez a fejlesztési támogatás a vállalkozói környezet és az üzleti infrastruktúra fejlesztését célzó, meglévő iparterületek, ipari parkok, tudományos és technológiai parkok fejlesztésére fókuszál.

A feldolgozóiparban fejleszteni kívánó hazai kkv-k termelési kapacitásainak bővítése érdekében 500 millió forintra is lehet pályázni, valamint az egyéb területen tevékenykedő kkv-k termelési és szolgáltatási kapacitásainak bővítésére szánt támogatás maximum összege 50 millió forint.

Kapcsolódó cikkeink