Több százezren vásárolnak benzinkúton az év végi ünnepek alatt

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 12. 21. 11:34

Az ünnepi időszakban naponta akár 25 százalékkal több vásárló térhet be az éjjel-nappal nyitva tartó benzinkúti szupermarketekbe, akik ilyenkor közel harmadával magasabb értékben költenek – derül ki az OMV adataiból. Idén több mint 20 egységgel bővült az OMV hazai hálózatában működő, SPAR express-koncepció szerint átalakított shopok száma.

Az 50. Spar express-koncepció szerinti ÖMV-shop megnyitója a Budafoki úton.

Több mint 20 egységgel nőtt idén az OMV SPAR express-koncepció szerint átalakított benzinkúti shopjainak száma. Mostanra az ország több mint 170 OMV-töltőállomása közül már 67-ben működik hétvégéken és az ünnepnapokon is éjjel-nappal nyitva tartó, széles árukészletet kínáló szupermarket. Az OMV Hungária tavalyi ünnepi időszakra vonatkozó adatai alapján a karácsonyi ünnepnapokon, amikor a legtöbb egyéb áruház zárva tart, a havonta átlagosan két millió vevőt kiszolgáló, SPAR express-logót viselő shopokban mintegy negyedével emelkedik meg a vásárlók száma.

Az ünnepi vásárlók kétharmada 9 és 17 óra között keresi fel a benzinkúti szupermarketeket, negyedük pedig az este 6 és éjfél közötti időszakot részesíti előnyben. A karácsonyi vásárlók jellemzően pékárut, alkoholmentes italokat, tejet, tejterméket, tojást, sört és édességet vásárolnak. Az ilyen shopok átlagos napi árbevétele ebben az időszakban több mint harmadával múlja felül a normál időszakban mértet.

„A tavalyi ünnepi időszakban jól láthatóvá vált, hogy a hazai vásárlóknak igen jelentős az igényük arra, hogy a munkaszüneti napokon is könnyen megközelíthető helyszínen intézzék a napi bevásárlást, akár még éjszaka is” – mondta Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezetője.

A SPAR Magyarország és az OMV Hungária együttműködése 2013-ban kezdődött, ekkor nyílt meg az első SPAR express-koncepció szerint átalakított OMV-shop Budapesten. Az újgenerációs benzinkúti üzletek koncepciója a széles termékválasztékot és a kedvező árakat állítja előtérbe. A külföldön korábban is sikeres modell jegyében a tavalyi év elejéig öt átalakított üzlet működött az OMV magyarországi hálózatában. A további, erőteljes fejlesztések irányát a tesztidőszak tapasztalatai és vásárlói visszajelzések határozták meg. Az újgenerációs shopok száma 2015 végére érte el a 45-öt, idén pedig újabb 22 üzletet alakítottak át országszerte.

A SPAR express-koncepció szerint működő OMV-shopok kínálatában minden megtalálható, ami a hasonló méretű SPAR-üzletekben. Az alapvető háztartási cikkeken, sajátmárkás termékeken, tejtermékeken, friss zöldségeken és gyümölcsökön kívül többek közt a helyben sütött pékáru is. A shopok fő, de nem kizárólagos beszállítója a SPAR Magyarország Kft. Valamennyi sajátmárkás termék SPAR-áron szerepel a kínálatban, de a többi áru esetében is a SPAR-franchise elvei érvényesülnek az árszabásban.

Ugyancsak az OMV Hungária adatai szerint az idei évben a magyar autósok több mint 2,5 millió csésze kávét fogyasztottak a magyarországi OMV-benzinkutakon. Az olajtársaság kizárólag méltányos kereskedelemből származó, FAIRTRADE minősítéssel rendelkező kávét kínál 101, VIVA kávézóval rendelkező töltőállomásán.

Kapcsolódó cikkeink