Több száz termelői piac működik az országban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 22. 11:10

Egyre népszerűbbek a termelői piacok, tavaly már 261 működött az országban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai szerint.

piac

A NAK csütörtöki, MTI-nek küldött közleménye kiemeli: a kamara célja, hogy minél többen válasszák a termelői és hagyományos piacokat rendszeres bevásárlásuk helyéül, így a termelők, élelmiszer-előállítók és a fogyasztók közötti közvetlen kapcsolat erősödjön.
A NAK internetes portálján országos, térképes piackereső szolgáltatással is segíti a vásárlókat és a termelőket: a felület segítségével a piacokról, valamint konkrétan az egyes termelőkről, árusokról és termékeikről is lehet informálódni.
A termelői piacokon elsősorban a friss, szezonális zöldségek, gyümölcsök, valamint az ökológiai termékek jutnak el közvetlenül a fogyasztóhoz. A kamara továbbra is ösztönzi a helyi termelői piacok alakulását, a meglévők fejlesztését – áll a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink