Több száz milliárd dollár erősíti a kínai mezőgazdaságot
A kínai Mezőgazdasági Fejlesztési Bank, az ország egyik fő hitelintézete a kormányzati politikával összhangban beleegyezett, hogy 2020-ig legalább 3 ezer milliárd jüan (450 milliárd dollár) értékű kölcsönt nyújtson a kínai mezőgazdasági ágazat modernizációjára – olvasható az agrarszektor.hu-n.
A hatalmas összegű hitelezési tervekről a Xinhua hírügynökség számolt be. A híradásból azonban nem tűnik ki, hogy ez az elkötelezettség különbözik-e a bank által májusban bejelentett hitelezési tervtől, amely szerint ugyancsak 3 ezer milliárd jüant szántak a mezőgazdasági beruházások révén a szegénység csökkentésére.
A pekingi mezőgazdasági minisztérium, valamint a bank mindenesetre arról a megállapodásról számolt be, hogy együttesen védelmezik a nemzeti élelmiszerbiztonságot, támogatják a mezőgazdasági szektor tengeren túli üzleti tevékenységeit, és fejlesztik a vetőmag ipart. A Mezőgazdasági Fejlesztési Bank lesz felelős a pénzügyi szolgáltatásokért, beleértve a pénzügyi konstrukciókat valamint a kamatok meghatározását. (blog.syngenta.hu, agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: 100 milliárd forintos akciótervvel segítjük a vendéglátó szektort
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AKI: Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: közeledik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetési határideje
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

