Több mint száz étterem várja a vendégeket a VI. Országos Étterem Héten

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 19. 10:40

A korábbi évekhez hasonlóan ismét több mint száz felső- és középkategóriás étterem mutatja be kínálatát kedvezményes áron a VI. Országos Étterem Hét keretében március 17. és 23. között.

etterem

A vendégek minőségi, háromfogásos ebéd- vagy vacsoramenüt fogyaszthatnak egységes, 3300 forintos áron. A résztvevő éttermek a kínálatuk legjavát mutatják be: általában 3-4 féle előételből, főételből és desszertből választhatnak a vendégek.

Kiss Zoltán, az étterem hetet szervező DiningCity.com munkatársa a programot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a legutóbbi, őszi gasztronómiai héten rekordszámú vendég foglalt asztalt: összesen 19 227-en kóstolták meg a résztvevő 108 étterem egy-egy menüjét. Néhány évvel korábban, 2011-ben még csupán mintegy 4400-an használták ki a különleges ajánlatot.

A programban több olyan étterem is részt vesz, amely szerepel az ötven legjobb magyar étterem között, sőt, Michelin-ajánlással rendelkező vendéglátó helyek közül is választhatnak az érdeklődők, akik a www.etteremhet.hu oldalon asztalt foglalnak. Személyes vagy telefonos megkeresés útján nem lehet asztalt foglalni. A foglalható helyek száma limitált: minden étterem egyénileg határozza meg, hány vendéget fogad a program keretében.

A kínálat széles körű: a magyaros ízek világától kezdve a francia konyha rafinériájáig terjed, de a kínálatból idén sem maradhatnak ki az olasz és a japán konyha különlegességei, valamint a mexikói konyha fortélyai sem.

A DiningCity.com által szervezett program ötlete New Yorkból indult, a holland étteremhét népszerűsége után pedig Belgiumban, Luxemburgban, Ausztriában, Olaszországban, Kínában, Szingapúrban és Magyarországon is bevezették a programot. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink