Több mint másfélezer éves húsos derelyét találtak Északnyugat-Kínában
Az északnyugat-kínai Hszincsiangban már 1700 évvel ezelőtt fogyasztották a húsos táskákat, azt az ételféleséget, amely a kínai holdújévi vacsorának a hagyományok szerint elmaradhatatlan fogása – állítják az autonóm terület régészei.
A következtetést mindössze három darab, a föld mélyéből előkerült húsos táskák maradványaiból vonták le a szakemberek. A ritka leletre Turpán város környezetében leltek, és megállapították, hogy a 220-589 között uralkodó dinasztiák időszakából valók.
A régészek további két, „fiatalabb” húsos táskát is azonosítottak. Ezek a Tang-dinasztia (618-907) idején készülhettek, szintén Turpánban. Hosszuk 5 centiméter, szélességük 1,5 centiméter és – csakúgy mint a mai konyhákban gyártottak – félhold alakúak. Az alaposabb kutatások során azt is megállapították, hogy tésztájuk búzalisztből készült, és azt hússal töltötték meg.
A szakemberek a leletek alapján igazolva látják, hogy a közép-kínai síkvidékek étkezési szokásai viszonylag gyorsan terjedtek át az ország távolabbi, nyugati vidékeire. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tele ízzel, ritmussal és tradícióval nyitott meg a Paprika Revue House
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026-ban újra SIRHA Budapest – Magyar Pizza Bajnoksággal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >