Több mint kétszáz étterem a GaultMillau Magyarország 2017-es kiadásában
Megjelent a GaultMillau Magyarország étterem- és borkalauz 2017-es kiadása, amely 231 magyar étterem és 569 bor tesztjét tartalmazza, bemutat továbbá 163 borászatot és 244 felsőkategóriás szállodát.
Come de Chérisey, a GaultMillau francia elnöke átadja az év konyhafőnöke díjat Pesti Istvánnak (Platán étterem, Tata). MTI fotó: Mohai Balázs
Come de Chérisey, a GaultMillau francia elnöke felidézte: az 1960-as években jelent meg először Franciaországban a világ egyik legnagyobb étteremkalauza.
A GaultMillau tiszteli a séfeket, és tisztában van azzal a kemény munkával, amely a sikerükhöz szükséges – jegyezte meg a francia szakember. Mint hangsúlyozta: hivatásuk felhívni a magyar közönség figyelmét az ország legjobb éttermeire, valamint megismertetni a világgal a magyar gasztronómiát.
A kiadvány keddi budapesti bemutatóján adták át a GaultMillau idei díjait. Az év konyhafőnöke Pesti István (Platán étterem, Tata), az év étterme a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely, az év étteremtulajdonosa pedig a budapesti Rosenstein család lett.
A zsűri szerint a vidék vendéglője ezúttal a békéscsabai Kisvendéglő a Hargitához; a magyar gasztronómia reménysége díjjal Garai Ádámot (Olimpia étterem, Budapest), az év feltörekvője címmel az őriszentpéteri Pajta bisztrót tüntették ki. Alternatív vendéglátás kategóriában a budapesti Beszálló Food Bart díjazták, az év borászata 2017-ben a budaörsi Szentesi Pince.
A Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) Aranyszalag Minőség Tanúsítványát az akasztói szikiponty kapta meg.
Az elismerést átadó Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte: nagy magyar gasztronómia nem létezhet magas minőségű alapanyagok nélkül. Ennek érdekében a tárca együttműködést kezdett az MGE-vel, és pontosították az elismerés kritériumrendszerét – fűzte hozzá.
A kötet szerkesztőinek értékelése szerint 2016-ban bővült a magyar éttermek megbízható középmezőnye; már egyszerű, hétköznapi körülmények közé is be tud költözni a minőség.
A 2017-es kalauz az alternatív vendéglátás kategóriában is ajánl helyeket, ismét átfogó írás szól a „kézműves” sörfőzdékről és újhullámos kávépörkölőkről, és részletes ajánlások szerepelnek azokról a helyekről, ahol ezek a termékek elérhetők.
A GaultMillau Magyarország 2017-es kiadása 163 borászat 569 borát értékeli 20 pontos rendszerben; a pontokhoz itt szakácssapka helyett 1-5 szőlőfürt társul. A tesztelt borok szöveges értékelése a gomijo.hu honlapon lesz hamarosan olvasható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jövőálló bor a Balaton-felvidékről
A klímaváltozás és a növényvédelmi szigorítások közepette egyre több szőlészet…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >