Több mint kétmilliárdos fejlesztés a Savencia veszprémi üzemében
Több mint kétmilliárd forint értékű fejlesztést hajt végre veszprémi üzemében a Savencia Fromage & Dairy Magyarország Zrt. – közölte a társaság az MTI-vel.
A sajtgyártással és -forgalmazással foglalkozó vállalat a tavalyi év elején új gyárépület, raktár, gyártósorok és regionális kutatás-fejlesztési központ kialakítását kezdte meg Veszprémben. Az új 300 négyzetméteres üzemcsarnok építése decemberben befejeződött, és további mintegy ezer négyzetméteren újították meg a gyár területét a társaság tájékoztatása szerint.
Az európai gyártási kapacitások optimalizálása érdekében a panírozott termékek gyártósorát a Savencia csoport csehországi egységéből Veszprémbe helyezték át, ezen már megindult a gyártás. A vállalat nemrég egy új, modern, magas kapacitású gyártósort is vásárolt, amely az idén ősszel kezdheti meg a működést a veszprémi üzemben – tették hozzá.
A gyártósorokkal a vállalat várakozásai szerint a jelenlegi gyártási kapacitás megduplázódik, és a dolgozói létszám is tovább emelkedhet. A közlemény szerint az elősütött és panírozott termékek gyártása és fejlesztése eddig már mintegy harminc új munkahelyet teremtett a vállalatnál.
A Savencia Fromage & Dairy Magyarország Zrt.-nél a gyártás mellett termékfejlesztéssel is foglalkoznak, így a gyár a magyar tudásra építve már nemzetközi innovációs és fejlesztési központként is funkcionál. Tájékoztatásuk szerint az új kutatás-fejlesztési központ sikere, hogy a vállalat történetében először magyar gyártású sajtokkal jelentek meg a francia piacon.
A zalaegerszegi székhelyű Savencia Fromage & Dairy Magyarország Zrt. – korábbi nevén Pannontej Zrt. – több ismert sajtmárka gyártója, ilyen például a Medve, a Tihany Válogatás, a Pannónia, és a Karaván.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság értékesítésből származó nettó árbevétele 2017-ben és 2018-ban is 14,3 milliárd forint felett alakult, ebből mindkét évben 3,6 milliárd forint körül volt az exportértékesítés.
A cég adózás előtti eredménye 2018-ban mínusz 125,797 millió forint volt az előző évi 90,405 milliós pozitív eredmény után. A társaság az MTI kérdésére ezt azzal indokolta, hogy a beruházásokkal egy időben megtörtént az üzemi struktúra kiépítése is, amelynek költségei már 2018-ban jelentkeztek. A termelést 2019 és 2020 során futtatják fel – közölték. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >A mezőgazdasági beruházások 42 százalékát épületekre és építményekre fordították 2024-ben
A KSH előzetes adatai szerint 669,4 milliárd forint volt a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >Több mint egymilliárdos beruházással nyílt meg Szombathely legújabb SPAR üzlete
A SPAR Magyarország több mint 1 milliárd forintos befektetés eredményeként…
Tovább olvasom >Ismét együtt a Momentán Udvar és a Rossmann a Művészetek Völgyében
A Rossmann idén is csatlakozott a Momentán Udvar programjaihoz a…
Tovább olvasom >