Több mint kétéves csúcsra gyorsult a béremelkedés üteme az eurózónában

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 09. 15. 11:03

Tovább emelkedtek a munkaerőköltségek az Európai Unióban és az euróövezetben a második negyedévben. Az euróövezetben több mint kétéves csúcsra gyorsult a béremelkedés üteme.

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közölt adatai szerint éves összevetésben az euróövezetben 1,8 százalékkal, az EU-ban pedig 2,2 százalékkal nőtt az óránkénti munkaerőköltség április-júniusban. Az első negyedévben még 1,4, illetve 1,6 százalékos emelkedést mértek.
A munkaerőköltség két fő alkotóeleme közül a bérek és keresetek a 19 tagú euróövezetben 2,0 százalékkal, a 28 országot számláló unióban pedig 2,4 százalékkal emelkedtek. A másik összetevő, a nem bérjellegű költségek, köztük a munkáltatói társadalombiztosítási hozzájárulás, 0,8 százalékkal, illetve 1,6 százalékkal kúsztak feljebb az idei második negyedévben.
Az első negyedévben az euróövezetben a bérek és keresetek 1,3 százalékkal, a nem bérjellegű költségek pedig 1,6 százalékkal nőttek, míg az EU-ban 1,5 százalékos, illetve 1,9 százalékos emelkedést mértek.
A második negyedévinél utoljára 2015 első negyedévében emelkedtek gyorsabban a bérek az euróövezetben. A vártnál gyorsabb emelkedés növeli az esélyét, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a jövő évben kivezeti eszközvásárlási programját, dacára a makacsul visszafogott inflációnak. Az EKB azt reméli, hogy a robusztus gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság gyors bővülése végül a jövedelmek megugrásában csapódik le, ami hozzájárul az infláció felpörgetéséhez.
Ágazati bontás szerint az euróövezeti iparban 1,5 százalékkal, az építőiparban 2,0 százalékkal, a szolgáltatási szektorban pedig 2,1 százalékkal nőtt az óránkénti munkaerőköltség április-júniusban. Az Európai Unióban az iparban 2,2 százalékos, az építőiparban 1,6 százalékos, a szolgáltatási ágazatban pedig 2,7 százalékos volt a növekedés.
Éves összehasonlításban Romániában emelkedett legnagyobb mértékben, 18,6 százalékkal az óránkénti munkaerőköltség, a második helyezett Magyarországon 13,0 százalékkal, majd Csehország következik 11,1 százalékkal, Bulgária 11,0 százalékkal és Litvánia 10,4 százalékkal. Csökkenést csak Finnországban mértek, 0,3 százalékosat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink