Több mint háromszorosára nőtt a román agrár-külkereskedelmi mérleg hiánya

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 21. 11:02

Az idei első fél évben több mint háromszor nagyobb volt a román agrár-külkereskedelmi mérleg hiánya, mint egy évvel korábban, miután az élelmiszerexport 4,9 százalékkal, 2,326 milliárd euróra csökkent egy év alatt, az import pedig 12,5 százalékkal, 2,989 milliárd euróra nőtt – közölte  a román mezőgazdasági minisztérium.
sertes10

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett adatok szerint a deficit 664 millió euró volt a tavalyi első fél évi 211,8 millió euró után.
Január-június között továbbra is a búza, a cigaretta és a kukorica dominált a román exportban, míg az importban a sertéshús, a pékáruk és péksütemények, valamint a fogyasztásra kész élelmiszerek voltak többségben.
Románia legfőbb kereskedelmi partnere továbbra is az Európai Unió, ahova a román élelmiszer-kivitel 58 százaléka irányult, a behozatalnak pedig több mint 80 százaléka érkezett onnan.
A minisztérium elemzése szerint a román agrár-külkereskedelmi mérleg romlását az okozta, hogy az uniós tagállamokba irányuló román export több mint 10 százalékkal esett vissza, miközben az import több mint 14 százalékkal gyorsult.
Románia agrár-külkereskedelmi mérlege a rendszerváltás óta általában deficites, a behozatal meghaladja a kivitelt. Két év számít kivételnek, 2013 és 2014, amikor 300 millió euró, illetve 500 millió euró értékű többletet jegyeztek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink