Több mint háromszáz birkából főztek pörköltet a hétvégén Karcagon

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 30. 11:10

A hungarikummá vált karcagi birkapörköltet az idén több mint háromszáz állatból főzték a XVI. karcagi birkafőző-fesztivál szombati versenynapján. Rekordot hozott a versenyben részt vevők száma is, több mint kétszáz főzőhelyen készült a nevezetes kunsági étek.

karcag-birka

„Őseinek hagyományait folytatjuk akkor, amikor a régi szokások szerint elkészítjük a birkát június utolsó szombatján” – mondta a fesztivál megnyitóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a több ezer vendéget köszöntve arról beszélt: minden fesztiválon „megünnepeljük magunkat is, hiszen ilyenkor találkozunk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, és azokat a szálakat tudjuk egy kicsit újraszőni, amelyek a hétköznapokat is bearanyozzák”.

Schmitt Pál volt köztársasági elnök azt emelte ki, hogy a nemzetet a szép magyar beszéd, a zene, a kultúra, a hagyományok tisztelete, „a fáradságos harccal teli, de mégis győzedelmes történelmünk mellett édesanyánk főztje és az ízek világa is összetartja”.
A főzőverseny eredményhirdetésén átadták a társadalmi és a Benke László többszörös világbajnok mesterszakács vezette szakmai zsűri által odaítélt díjakat.

Az idei fesztivál díszvendég települése Kalocsa volt, a város fotókiállításon mutatkozott be a helyi múzeumban, a szintén hungarikum kalocsai népművészet motívumait felhasználva pingáló-, tojásfestő-, kézi hímző és porcelánfestő-bemutatót tartottak.

A kulturális és szórakoztató műsorok már péntek délután megkezdődtek, és szombaton késő estig kínálnak kikapcsolódást elsősorban a zenés műfajokban, többek között Tolvai Renáta, Muri Enikő és a Bikini együttes fellépésével.

A karcagi rendezvény új színfoltjaként az Ökopresszóban változatos programok várták az érdeklődőket, interaktív módszerekkel, gyerekeknek is érthető módon hívták fel a figyelmet a környezeti problémákra. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink