Több mint egy milliárd forint beruházásokra

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 09. 03. 00:00

Az első negyedévben még éves alapon még minimális, 0.8 százalékos éves bővülést, a második negyed évben 0,4 százalékos csökkenést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal.

 Az első negyedévben 831 milliós, a második negyedévben 1,025
milliárd forintnyi tőkét mozgattak meg beruházásokra. Ez a szám csak kicsivel
kevesebb mint tavaly ilyenkor, amikor a giga Hankook beruházást elszámolták.
A visszaesést egyértelműen az állami beruházások
visszaesésének gyorsulása okozza. A legnagyobb arányú csökkenés (48.1%) a
közigazgatási ágban volt. E nagyarányú visszaesés összefügg az egy évvel
korábbi igen magas bázissal. A szállítás, raktározás 8.5%-os mérséklődését
elsősorban az út- és autópálya-építések volumenének csökkenése okozta.
Visszaesés következett be a közepes súlyú ágak közül az egyéb közösségi,
személyi szolgáltatás (17.7%), valamint a villamosenergia-, gáz-, gőz- és
vízellátás (16.7%) nemzetgazdasági ágban is, valamint az oktatásban (13.6%) és
az egészségügyben (4.8%) is.
Ugyanakkor a magánszektorban folytatódott a beruházások
élénkülése. A feldolgozóipar ilyen típusú tevékenysége 26.4 százalékkal haladta
meg az egy évvel korábbi szintet, kedvező folyamatok figyelhetők meg a nagy
súlyú ingatlan, gazdasági szolgáltatás ágazatban is, ahol az év eleji 17
százalékos visszaesést ezúttal 7 százalékos emelkedés váltotta fel. Javult a
kereskedelem eredménye is.

 

Kapcsolódó cikkeink