Több mint 826 milliós fejlesztést tervez a Büki Gyógyfürdő Zrt..

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 19. 10:37

Több mint 826 millió forintot fordít fejlesztésekre a Büki Gyógyfürdő Zrt a következő egy évben – közölte az MTI-vel a társaság vezérigazgatója.

furdo10

Boros László Attila elmondta: ősszel megkezdődik a büki gyógy- és élményfürdő legrégebbi medencéjének felújítása és a fürdő új főbejáratának építése, a jövő év első hónapjaiban pedig hozzálátnak a fedett gyógyfürdő medenceterének teljes felújításához és korszerűsítéséhez is.
Terveik szerint a Szent Kelemen gyógymedence teljes burkolatcserét, vízgépészeti korszerűsítést, új ülőpadok készítését is tartalmazó felújítása már az ősz végére elkészülhet, az új főbejáratot pedig a jövő év elejétől vehetik majd igénybe a látogatók.
A vezérigazgató szerint a vendégek számára legszembetűnőbb változás a fedett medencetér felújítása lesz, amelynek részét képezi az új főbejárat melletti öltözőkomplexum és a hozzá tartozó vizesblokkok átépítése is, ez utóbbit várhatóan az új nyári szezon kezdete előtt adják át.
Egységes, karórás rendszerrel működő, modern koedukált öltözőblokkok épülnek, és kialakítanak egy magas minőségű, különleges hangulatú pihenőteret is, ahonnan kifelé az új főtérre és befelé a medencetérre is rá lehet majd látni.
Boros László Attila elmondta, hogy a fejlesztésre szánt összeg 15 százalékban önerőből, 85 százalékban pedig hitelből finanszírozza a társaság.
A fejlesztésektől a jelenlegi 890-900 ezres látogatószám további emelkedését várják, 2020-ig szeretnék elérni, sőt meghaladni az évi egymilliót.
Hozzáfűzte: vendégeik 66 százaléka belföldi, a 15 százaléka Ausztriából, további 15 százaléka pedig Csehországból érkezik, a célzott marketingmunkának köszönhetően egyre több szlovák és a lengyel vendég is.
Boros László Attila elmondta: a Büki Gyógy- és Élménycentrum jelenleg az ország második legnagyobb vidéki gyógyfürdője a hajdúszoboszlói után, 34 medencével 5927 négyzetméter összes vízfelülettel, 2315 négyzetméter fedett résszel.
A Büki Gyógyfürdő Zrt. 2016-ban 1 milliárd 901 millió forint árbevétel mellett 165 millió forint nyereséget könyvelhetett el. Idén 1 milliárd 908 millió forint árbevétel és 246 millió forint adózás előtti eredmény elérése szerepel az üzleti tervben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink