Több mint 8 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 04. 11:00

Az első fél évben 8,6 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom a kiigazítatlan érték szerint a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

romankisker

A kiigazított érték szerint a növekedés 8,2 százalékos volt a vizsgált időszakban. A kiskereskedelmi forgalom bővülése a nem élelmiszereknek köszönhető elsősorban, amelyeknek az értékesítése 12,6 százalékkal bővült. Élelmiszerekből, szeszes italokból és dohánytermékekből 7,7 százalékkal többet adtak el, az üzemanyag értékesítése 2,7 százalékkal nőtt.

Júniusban éves szinten 10,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi év hatodik hónapjához képest a kiigazítatlan érték szerint. A kiigazított érték szerint 10,3 százalékos volt a növekedés a vizsgált időszakban.

Az első öt hónap után Románia a második helyen állt az Európai Unió azon tagállamai között, ahol a leggyorsabban nőtt a kiskereskedelmi forgalom.

A román hatóságok az idén 2,2 százalékos gazdasági növekedést várnak, szintén 2,2 százalékos államháztartási hiánycél mellett, de nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy a GDP a reméltnél gyorsabban nő. A Nemzetközi Valutaalap legutóbbi becslésekor 2,8 százalékra várta a román gazdaság idei növekedési ütemét. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink