Több mint 50 ezren látogattak ki a FeHoVa kiállításra
Több mint 50 ezren látogattak ki a február 7. és 10. között megrendezett 26. fegyver-, horgász- és vadászkiállításra (FeHoVa) a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontba – közölte a szervező Hungexpo hétfőn az MTI-vel.
A rendezvényen csaknem 300 kiállító, köztük a legjelentősebb gyártók és forgalmazók mutatták be termékeiket, szolgáltatásaikat.
A kiállítás első napján rendezte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A vadgazdálkodás aktuális kérdései című konferenciáját, amelyen a vidékfejlesztési, erdő- és vadgazdálkodási szakértők vettek részt.
A vadászok és horgászok szezonnyitó rendezvényén ezúttal is számos újdonsággal találkozhattak a látogatók. A közlemény szerint rengetegen keresték fel a Vadásztrófeák határon innen és túl című bemutatót, az 50 éve elhunyt vadász-író, Fekete István emlékére rendezett kiállítást, valamint a nemzetközi hírű vadász, a most 84 éves Hidvégi Béla legkedvesebb fegyvereiből összeállított tárlatot.
Immár második alkalommal rendezték a kiállításon a Nemzetközi Nyílt Preparátor Versenyt, amelyen a részvevők bármely emlős, madár, hal és kétéltű preparálásával indulhattak. A verseny legjobbja Bohdan Vasiliev fekete medvéje lett.
A FeHoVa egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a IX. FEHOVA Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokság volt, amelyet Búr Zoltán, a 2019-es Európa-bajnok nyert meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: a kormány 2027-ig több mint 20 milliárd forint forrást biztosít az akvakultúra fejlesztésére
A hazai akvakultúra kulcsszerepet játszik a horgászvizek egészséges és minőségi…
Tovább olvasom >Ez volt a 2024. év a horgászat és a halgazdálkodás világában
Hatodik alkalommal készült el a horgászvizek egységes éves horgász jelenléti,…
Tovább olvasom >Nemzeti kincs az ország vadállománya
Fontos megújuló természeti erőforrásként tekint a kormány Magyarország vadállományára, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót
Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben…
Tovább olvasom >A STRAND Fesztivál K&H Balaton Nagyszínpadán hazai- és világsztárok váltják egymást
Idén nyáron Zamárdi ismét megtelik zenével, színekkel és pezsgő hangulattal. A STRAND…
Tovább olvasom >Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >