Több mint 440 milliárd forintot kaptak a gazdák
A gazdáknak a tavaly beadott egységes támogatási kérelmek alapján 200 milliárd forintot fizettek ki, az átutalt összeg az előlegekkel együtt több mint 440 milliárd forint volt – mondta Dancsó József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke az M1 aktuális csatornán.
A tavalyi évre vonatkozó egységes kérelmek kifizetési határideje június 30-án jár le – tette hozzá.
A MÁK elnöke felidézte, hogy a szervezet 2017. január 1-től vette át a kifizető ügynökségi feladatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól.
Arról is beszámolt, hogy a jövő évre vonatkozó egységes támogatási kérelmek beadási határideje június 9-én lejárt. Idén 26 ezer pályázatnál volt szükség hiánypótlásra, míg tavaly ez a szám 47 ezer volt. A javulás szerinte annak is köszönhető, hogy ügyfélbarát lett a pályázatok beadásához használt elektronikus felület.
A MÁK elnöke közölte: idén közel 177 ezren adtak be kérelmet, csaknem 5 millió hektárra igényeltek támogatást, az igénylések feldolgozása elkezdődött. A MÁK tervei szerint 2017. október 16-tól indul majd az előlegek kifizetése.
Dancsó József a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy a MÁK által kifizetett összegek jellemzően területalapú támogatások, illetve a folyó termeléshez kapcsolódó támogatások voltak.
A gazdák kisebb része önállóan, a nagyobb hányada cégek vagy a falugazdászok segítségével készíti el az egységes támogatási kérelmet – közölte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: kedvezőek a körülmények a növények fejlődéséhez
A záporokkal tarkított kora nyárias idő nemcsak a növények fejlődéséhez…
Tovább olvasom >Az állattenyésztési ágazat a nehézségek idején is számíthat a kormányra
A tavalyi esztendő évszázados aszálya, a takarmányhiány, az inputköltségek növekedése,…
Tovább olvasom >Védettek a vetési varjak, de jelentős károkat okoznak a gazdálkodóknak
A vetési varjak az EU-ban védett állatok, ezért – hiába…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >Kormányszóvivő: június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt…
Tovább olvasom >Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon,…
Tovább olvasom >