Több mint 30 százalékkal nőttek Törökország turisztikai bevételei az év első felében

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 07. 31. 10:30

Törökország turisztikai bevételei az év első felében megközelítették a 11,5 milliárd dollárt, ami 31 százalékkal több, mint a tavalyi év első hat hónapjában elért érték – közölte kedden a török kulturális és idegenforgalmi minisztérium.

A beszámoló szerint a külföldi turisták száma június végéig meghaladta a 16 milliót, ami 30,4 százalékos növekedés 2017 azonos időszakához képest. A külföldről hazalátogató törökök száma 2,9 millióra rúgott, ez pedig 21,9 százalékkal több mint a tavalyi érték. A külföldiek és a hazalátogató törökök aránya nagyjából 85 és 15 százalékos arányban oszlik meg. A kettő súlyozott átlaga alapján a turisták számában együttesen 29 százalékos növekedés volt.
A legtöbb külföldi Oroszországból, Németországból és Iránból érkezett Törökországba. Oroszországból 2 millió 378 ezer 439-en, Németországból 1 millió 560 ezer 251-en, Iránból pedig 1 millió 142 ezer 111-en. Az orosz és a német turisták számában a növekedés 40,56, valamint 25,15 százalék volt.
A magyarok közül június végéig 38 ezer 431-en keresték fel Törökországot, ami 46,84 százalékkal több a múlt évinél. Csak júniusban 47,6 százalékos a növekedés, a múlt hónapban ugyanis 16 ezer 769 magyar utazott a kis-ázsiai országba, míg tavaly 11 ezer 361, 2016 júniusában pedig 8875.
Törökországba a legtöbben továbbra is Isztambulon vagy Antalyán keresztül lépnek be. Június végéig Isztambulba 5 millió 981 ezer 277-en, míg Antalyába 4 millió 572 ezer 705-en érkeztek. A harmadik legnépszerűbb belépési pont Edirne tartomány, ott 1 millió 431 ezer 748-an léptek be.
A statisztikai adatok szerint egy külföldi átlagosan 629 dollárt, míg egy hazalátogató török átlagosan 877 dollárt költött üdülése során.
A kis-ázsiai ország egy másik népszerű idegenforgalmi célpontjába, Kappadókiába is nagyon sokan érkeznek. A történelmi régióba 2018 első hat hónapjában 1 millió 236 ezer 355-en látogattak el, ami 36 százalékkal haladja meg az előző évi, és 83 százalékkal a 2016-os értéket.
Az Anadolu török állami hírügynökség keddi jelentése szerint a délkelet-törökországi Sanliurfa tartományt is jóval többen keresik fel, amióta július elején az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) felvette a világörökségi listára Göbekli Tepét, a világ legrégebbi ismert, mintegy 12 ezer éves templomát. A leletek tanúsága szerint Göbekli Tepe („Pocakos-domb”) azonban nemcsak templom, hanem egyben a világ legrégebbi szobrászműhelye, és így a „képzőművészet bölcsője” is.
Sanliurfában a nyári hónapokat a rendkívüli meleg miatt turisztikai szempontból „halott szezonként” tartják számon. Míg korábban ez az évszak a szállodák számára 20-30 százalékos telítettséget jelentett, addig idén – főként a belföldi turisták fokozott érdeklődésének köszönhetően – tavasszal a 60-70 százalék volt a jellemző.
Törökország az év végéig 40 milliót meghaladó turistára és legalább 32 milliárd dollár idegenforgalmi bevételre számít. Az eddigi legjövedelmezőbb évben, 2014-ben mintegy 36,8 millióan üdültek Törökországban. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink