Több mint 250 milliárd font veszteséget okozott egy év alatt a brit gazdaságnak a koronavírus-járvány

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 23. 11:05

Több mint 250 milliárd font veszteséget okozott az elmúlt egy évben a brit gazdaságnak a koronavírus-járvány – áll az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely hétfőn ismertetett tanulmányában.

 

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) a brit kormány által a járvány megfékezése végett tavaly március 23-án elrendelt első országos zárlat évfordulójának előestéjén mutatta be elemzését.

A CEBR közölte: számítási módszertana arra vall, hogy a koronavírus-járvány előtt közzétett utolsó előrejelzéséhez képest 251 milliárd fonttal (108 ezer milliárd forinttal) kevesebb bruttó hozzáadott értéket állított elő a brit gazdaság az elmúlt egy évben.

A ház számításai szerint ez azt jelenti, hogy a teljes brit gazdasági kibocsátásból a skót gazdaság járványmentes időszakokban jellemző éves termelési értékének csaknem a kétszerese kiesett.

A CEBR tanulmánya szerint az összes brit régió közül a legnagyobb veszteség Londont érte. A cég számításai alapján a 9 milliós brit főváros gazdaságának bruttó termelési értékéből 51,4 milliárd font (22 ezer milliárd forint) esett ki ahhoz az értékhez képest, amelyet a londoni gazdaság a koronavírus-járvány nélkül az elmúlt tizenkét hónapban megtermelhetett volna.

A CEBR számítási módszertana azt mutatja, hogy a tavaly március óta eltelt egy évben a skót gazdaságot 20,5 milliárd font, Walest 9,3 milliárd font veszteség érte meg nem termelt bruttó hozzáadott érték formájában.

A koronavírus-járvány a hazai össztermék (GDP) szélesebb mércéjén mérve is példátlan veszteségeket okozott a brit gazdaságban.

Tavaly február és április – vagyis a 2020 márciusának végén elrendelt korlátozások előtti utolsó, illetve az akkori zárlat érvénybe léptetése utáni első teljes hónap – között soha nem mért ütemben, 25,8 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék, és tavaly áprilisban is példátlan mértékben, 18,8 százalékkal esett a GDP-érték az előző hónaphoz képest.

A tavalyi év egészében átlagosan 9,9 százalékkal zuhant reálértéken a brit hazai össztermék, amely így a 2013-ban elért szintre esett vissza.

A tavalyi egész éves GDP-zuhanás is példátlan mértékű volt a modern kori brit gazdaságtörténetben.

A visszaesés az idén is folytatódott: a brit statisztikai hivatal (ONS) becslése szerint 2,9 százalékkal csökkent januárban a brit hazai össztermék értéke az előző hónappal összehasonlítva.

Az ONS szerint a januári GDP-csökkenés elsődleges oka az volt, hogy a brit kormány a koronavírus-járvány megfékezése végett ismét korlátozásokat vezetett be január elején, immár harmadszor a járvány kezdete óta.

A Centre for Economics and Business Research ugyanakkor azt valószínűsítette hétfőn ismertetett tanulmányában, hogy a brit gazdaság kibocsátási értéke a következő tizenkét hónapban újból eléri a koronavírus-járvány előtti szinteket. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink