Több mint 200 milliárd forintot fordít turisztikai fejlesztésekre a kormány

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 20. 10:35

A turizmus a magyar gazdaságpolitika mindkét célját, a gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás-bővítést tekintve egyaránt stratégiai jelentőségű, így a szektor a fejlesztéspolitikának is kiemelt területe, a kormány a következő öt évben több mint 200 milliárd forintot fordít turisztikai fejlesztésekre – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szakmai konferencián szerdán Budapesten.

budapest642

A helyettes államtitkár a Miniszterelnökség által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint az eseményen ismertette: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében összesen 111 milliárd forintot, a Terület és Településfejlesztési Operatív Programban pedig 106 milliárd forintot fordítanak a turisztikai fejlesztésekre a következő öt évben.

Kiemelte: a turizmus a válság ellenére is képes volt a növekedésre, aminek a nemzetgazdasági jelentősége annál is nagyobb, mivel a szektor a foglalkoztatás több mint 10 százalékát biztosítja. A turizmus egész Európában erősödik, és az ország versenyképessége hosszú távon csak a turisztikai, illetve a turizmushoz kapcsolódó innováció – például a gyógyvízkutatás – támogatásával biztosítható, amelynek eredményeként egyedi, minőségi szolgáltatások jöhetnek létre – fejtette ki.

Magyarországon a turizmus adja a GDP közel mint 8,8 százalékát, így kiemelten fontos, hogy az uniós források felhasználásával biztosítva legyen a szektor nemzetközi versenyképessége – tette hozzá.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010 óta majdnem 30 százalékkal, 13,36 millióról 17,25 millióra nőtt a turisztikai céllal hazánkba érkező külföldi vendégek száma tavaly. A belföldi utazások számának alakulásában is kedvező fordulat állt be: 3 százalékkal, 14,38 millióról 14,85 millióra emelkedett a többnapos belföldi turisták száma. A Turisztikai Világszervezet adataiból pedig az látszik, hogy a 2009-es visszaesést követően immár ötödik éve masszívan, évente átlagosan 4,5 százalékkal növekszik a nemzetközi turistaérkezések száma Európában – ismertette.

A helyettes államtitkár szerint a vendégek elvárásai is növekednek. Ezek ismeretében az ország csak úgy őrizheti meg attraktivitását, ha nemzetközi összehasonlításban is egyedi, kreatív és minőségi szolgáltatást képes nyújtani. Kifejtette, jelentős potenciál rejlik a magyar gyógy- és termálvízkészlet egészségturisztikai hasznosításában.Elmondta, a sajátos vonzerővel bíró termékek szintén erősíthetik Magyarország vendégvonzó képességét. Beszélt arról is, hogy a szektor szereplőinek – felismerve a világméretű digitalizáció jelentőségét – nagy hangsúlyt kell fektetniük a minél szélesebb körű online információszerzés feltételeinek a megteremtésére, mindenekelőtt a specifikus, többnyelvű weboldalak és mobilapplikációk fejlesztésére. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink