Több mint 200 ezer SIM-kártyát adott el a Tesco Mobile

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 11. 13. 11:25

Több mint 200 ezer SIM-kártyát adott el a Magyarországon két és fél éve indult Tesco Mobile, a társaság ezzel a feltöltőkártyás piacon 1,5 százalékos részesedést ért el – mondták el a cég vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón.

tesco

A kártyákhoz mintegy 80 ezer készüléket is vásároltak az ügyfelek, akik összesen mintegy 1,7 milliárd forintot töltöttek már fel SIM-kártyáikra – mondta Kiszely László marketing igazgató. Hozzátette, hogy a kereslet eltolódott az érintőképernyős telefonok felé, így a Tesco Mobile kínálatában szereplő készülékeknek a 90 százaléka már okostelefon.

A társaság elsősorban a Tesco mintegy 3,5 milliós, rendszeres vásárlói táborából próbál ügyfeleket szerezni. Nagy reményeket fűz az idén októberben bevezetett programjához, amelynek keretében a Tesco hűségkártya tulajdonosok a vásárlásaik után havonta gyűjtött pontokat ingyen percekre válthatják a következő hónapban.

Kiszely László véleménye szerint ez egy olyan egyedi ajánlat, amelyet a versenytársak nem tudnak követni. Hozzátette: a cég abban bízik, hogy belátható időn belül megduplázhatja piaci részesedését.

A Tesco Mobile 2012 márciusában kezdte meg működését, a vállalatot a Tesco Globál Áruházak Zrt. és a Vodafone Magyarország alapította 50-50 százalékos részesedéssel. A cég virtuális mobilszolgáltatóként működik, saját hálózati infrastruktúrával nem rendelkezik, a szolgáltatásnyújtáshoz a Vodafone hálózatát bérli.

Szemán Orsolya cégvezető elmondta, hogy a cég még nem termel nyereséget, és egy-két éven belül nem is számítanak arra, hogy nyereségessé válik. Hozzáfűzte, hogy a vállalat mögött két tőkeerős cég áll, és tudomása szerint a tulajdonosok elégedettek az eddigi eredményekkel.

A tájékoztatón szó volt arról is, hogy a Tesco Mobile nem tart a magyar piacon megjelenő versenytársaktól – a saját hálózatot tervező Digitől, vagy a virtuális mobilpiacon terjeszkedő UPC-től. A cég vezetői úgy vélik, nem tőlük fognak ügyfeleket elvinni, a számhordozásban egyelőre nettó felvevők.

A Tesco Mobile-nak világszerte 4,9 millió ügyfele van, az Egyesült Királyságon és Írországon kívül Szlovákiában és Csehországban is működik, és hamarosan Lengyelországban is elindítja szolgáltatását. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink