Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), valamint a CBA és Príma bolthálózat közös, „Húsvéti szeretetkosár” elnevezésű adománygyűjtő akcióján – közölte a NOE az MTI-vel.
Tájékoztattak, hogy az idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett program két áprilisi hétvégén zajlott, országszerte 28 helyszínen. A gyűjtésben csaknem 500 nagycsaládos önkéntes vett részt.
Az akcióban 13,5 tonna adomány gyűlt össze, amelyből mintegy 800 kisgyermekes család számára tudják szebbé és könnyebbé tenni a húsvétot – olvasható a közleményben, amely szerint a NOE és a CBA közös akciójának célja segítséget nyújtani azoknak a kisgyermekes családoknak, akiknek a húsvéti készülődés időszaka is különösen megterhelő.
Ezért arra kérték a vásárlókat, hogy aki teheti, vegyen a szükségesnél egy-két termékkel többet, és adja le az áruházi gyűjtőpontokon.
A közlemény szerint Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a gyűjtés kapcsán felhívta a figyelmet, hogy az Országgyűlés már tárgyalja a három és két gyermeket nevelő anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot.
„Célunk, hogy 2025. október 1-jétől minden háromgyermekes anya életkorától függetlenül jogosult legyen az szja-mentességre, 2026-tól pedig fokozatosan kiterjesztjük az szja-mentességet a kétgyermekes anyákra is”
– mondta az államtitkár.
Kapcsolódó cikkeink
Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Péntektől vasárnapig tart a NOE és a CBA adománygyűjtő akciója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyíregyházán nyílt meg a Kerekes Kft.-hez tartozó első Príma-üzlet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben, rekordközeli gabonakészletek várhatóak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak az uniós előírások az élelmiszer-adalékanyagokra – új szabályok a tartósítószerek és édesítőszerek használatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sentix: borúlátóbbakká váltak a befektetők az euróövezetben novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


