Több mint 1,3 milliárd forintból újulhatnak meg a hévízi magánszálláshelyek
A hévízi magánszálláshelyek összesen mintegy 1,3 milliárd forinthoz juthatnak, ha élnek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) magánszállások fejlesztésére vonatkozó pályázati lehetőségével – közölte a város önkormányzata pénteken az MTI-vel.
Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) arról adott tájékoztatást, hogy a hévízi szobakiadók – a Kisfaludy-program lehetőségein felül – az önkormányzat évek óta zajló minőségfejlesztési pályázatán is nyerhetnek támogatást, így minden adott ahhoz, hogy verseny- és piacképes, európai szinten is minőségi fejlesztéseket hajthassanak végre. Ez Hévízen több mint 3 ezer szoba korszerűsítését jelentheti.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szükséges pályázatok megírásához, benyújtásához az MTÜ által kiképzett, a hévízi Tourinform-irodában dolgozó szakemberek, illetve az önkormányzat munkatársai is ingyenes segítséget nyújtanak.
H. Horváth Orsolya önkormányzati főtanácsadó közlése szerint a veszélyhelyzet kihirdetése után több hévízi szálloda is komoly felújításba kezdett, ezért ezek csak júniusban nyitnak újra. A kormány ugyanakkor Hévízen további öt szálloda felújítására és egy új szálloda építésére összesen mintegy 10 milliárd forintot, Keszthelyen pedig egy-egy felújításra és építésre ugyancsak pályázati támogatással 8 milliárd forintot biztosít. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kormányzati támogatással újranyílhat a Hévízi Tófürdő bezárt fürdőháza
Jelentős lépést tett a kormány a Hévízi Tófürdő jövője érdekében:…
Tovább olvasom >Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Vendéglátók Ipartestülete
Szerdán került megrendezésre az MVI éves közgyűlése a pesti Vigadóban…
Tovább olvasom >Csütörtöktől fogad vendégeket Hévíz legújabb szállodája
Elsősorban a hazai turistákra, valamint a környező országokból érkező vendégekre…
Tovább olvasom >További cikkeink
Bodrogi Gyulával és Süsüvel is találkozhatnak a családok a Varázsligetben
A Szent István Nap rendezvénysorozata idén is színes programkavalkáddal várja…
Tovább olvasom >GKI-elemzés: Erősödő vendégforgalom
2025 első félévében a turisztikai szálláshelyeken közel 8,2 millió vendég…
Tovább olvasom >Szinte felforrt a Balaton vize
Az Időkép legfrissebb mérései szerint a Balaton több pontján is…
Tovább olvasom >