Több jut jövőre a gyógyfürdők támogatott szolgáltatásaira

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 12. 01. 12:00

Várhatóan 200 millió forinttal, vagyis öt százalékkal növekszik jövőre a gyógyfürdőkben igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások támogatására fordítható összeg – közölte a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke szerdán Zalakaroson sajtótájékoztatón.

Vancsura Miklós a 103 tagot tömörítő szerveződés kétnapos ülésének zárásaként beszélt arról, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tájékoztatta a résztvevőket a várható növekedésről. A jövő évben így erre a célra összesen 4,2 milliárd forint áll rendelkezésre az állami költségvetésben az OEP számára szóló előirányzatában, a tárca pedig folytatja a 2007-ben megszakadt árkiegészítő tárgyalásokat is.

Az ülés résztvevői megismerhették a szövetség által 2008 óta minden évben elkészített, a magyarországi fürdők gazdasági helyzetét és erejét tükröző információkat, ezekhez idén az összes árbevételt mintegy 80 százalékban lefedő 60 fürdő szolgáltatott adatokat.

A szövetség közlése szerint a hazai fürdők tavaly 55,3 milliárd forint nettó árbevételt értek el, ebből az értékesített fürdőszolgáltatások bevétele 23,8 milliárd forint volt. Az üdülési csekkekből közel 3,7 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, ez a teljes bevétel 15,5 százalékát jelentette. Összesen 24,8 millió fürdőbelépőt értékesítettek a magyarországi fürdők, amelyek csaknem 8.500 alkalmazottat foglalkoztattak.

Vancsura Miklós az MTI kérdésére hozzátette: a fürdők árbevétele mintegy 20 százalékkal emelkedett 2008 óta, a fürdőszolgáltatásokból befolyó bevétel pedig 9,6 százalékkal nőtt.

A Magyar Fürdőszövetség szerint a magyarországi fürdőkben jelentős foglalkoztatás-bővítést eredményezne, ha más gazdasági ágakhoz hasonlóan a fürdőipar is igénybe vehetne támogatásokat a munkahelyteremtő beruházásokhoz. Úgy értékelték, hogy a kormányzat az elmúlt fél évben partnerként számított a szervezet javaslataira, nyitottak voltak egyebek mellett a Széchenyi Pihenőkártya felhasználási lehetőségeinek módosítására.

A szövetség azonban szeretné azt is elérni, hogy a januártól 450 ezer forintos maximális felhasználási kerettel rendelkező SZÉP-kártya egyes elkülönülő számlái között biztosítható legyen az “átjárás”. Javaslatuk szerint a szálláshelyekre meghatározott 225 ezer, a meleg étkeztetésre használható 150 ezer, és a egészségmegőrzésre fordítható 75 ezer forintos maximális költést a kártyakibocsátó ellenőrizze, a munkavállalónak ne kelljen már a kártya átvételekor eldöntenie, hogy mire mennyit kíván felhasználni.

Vancsura Miklós kitért arra is, hogy elkészült a fürdők védjegyéről szóló jogszabály tervezete, amely szerint minden magyarországi fürdőt a Magyar Fürdőszövetség fogja egy és öt csillag közötti kategóriába sorolni a megfogalmazott kritériumok alapján. A várhatóan a jövő év első felében, a jogszabály elfogadása után induló értékelések nagyjából 300 fürdőre, strandra és uszodára, köztük a mintegy 170 gyógy- és élményfürdőre terjednek ki.

A szövetség a jelenlegi érdekvédelmi és érdekképviseleti feladatán felül a jövőben más tevékenységet is vállal. Januárban a vendégek számára indítanak a hazai fürdőkről egy információs honlapot, továbbá szeretnék közös márkaként, brandként elismertetni a hazai fürdőipart – mondta a szervezet vezetője. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink