Több feladat, kevesebb forrás – nehéz helyzetben a vállalati jog területe
A vállalatok jogi osztályainak optimalizálniuk kell működési modelljüket annak érdekében, hogy megfeleljenek a menedzsment igényeinek, illetve a szabályozói környezet és a digitális átalakulás okozta változásoknak – állapítja meg az EY világszerte 1058 jogi vezető megkérdezésével készült felmérése.
A következő két évben a cégek 82 százaléka tervezi jogi osztálya költségeinek csökkentését annak ellenére, hogy a megkérdezettek döntő többsége (87%) szerint az utóbbi öt évben növekedett a menedzsment igénye a jogi információk iránt – derül ki az EY globális kutatásából.
„A jogi osztályoknak olyan jelentős változásokra kell felkészítenie a vállalatokat Magyarországon is, mint például a GDPR okozta paradigmaváltás, a nemzetközi szinten megvalósuló, adóelkerülés elleni akcióterv (BEPS), a banki referencia kamatlábak számítási módjának kivezetése (IBOR) vagy akár az amerikai adóreform, nem beszélve egy esetleges Brexit kimeneteleiről” – emelte ki dr. Sefer Iván, az EY Law irodavezető partnere.
Nem teszi könnyebbé a jogi terület helyzetét, hogy belső erőforrások terén is kihívásokkal küzdenek a társaságok: ötből három vezető (59%) szerint szervezeténél problémát okoz a megfelelő szakértők felvétele és megtartása. A megkérdezettek közel kétharmada (64%) ráadásul úgy véli, hogy a döntéshozók előbb invesztálnak alapvető fontosságú innovatív technológiai fejlesztésekbe a szervezet más területein, mint például a HR, az informatika vagy a pénzügy. A jogi osztályok digitális fejlődését leginkább a napi feladatok okozta időnyomás (36%) és a költségmegszorítások (32%) hátráltatják a válaszadók szerint.
„A többletfeladatok és a költségcsökkentés kapcsán támasztott elvárásoknak történő megfelelés érdekében a vállalatok vezetőinek a jogi osztályokat is intenzíven be kell vonniuk a szervezet digitális fejlesztésébe. A fenntartható növekedéshez külső tanácsadók bevonására, szakképzett munkaerő felvételére, valamint tehetséges kollégáik megtartására és továbbképzésére kell fókuszálniuk a döntéshozóknak” – tette hozzá dr. Sefer Iván.
Kapcsolódó cikkeink
Átfogó adóváltozások 2026-tól: jelentős könnyítések, új kedvezmények és szigorúbb adózási elvárások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fontos változás az adóperekben: a Kúria gyorsabban hozhat végleges döntést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fél éven belül NAV ellenőrzésre számít a hazai cégek többsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Világszerte tízből heten tartanak az élelmiszerek további drágulásától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

