Több ezer milliárd forintból fejlődhet a hazai élelmiszeripar
A lakosság elkötelezett a hagyományos termékek mellett, ezért az alternatív fehérjeforrásokat, például a műhúsokat vagy az étkezési rovarokat komoly vizsgálatnak veti alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – írja az origo a Magyar Nemzet cikke alapján.

kép: pixabay.com
Komoly, soha nem látott fejlesztések várnak a hazai élelmiszeriparra az évtized végéig, a korábbi európai uniós költségvetési ciklusokhoz képest jóval nagyobb összegből újulhat meg az ágazat – mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Erdős Norbert óriási lehetőségnek nevezte, hogy a 2021 ÉS 2027 KÖZÖTTI UNIÓS KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN A VIDÉK TÖBB MINT 4500 MILLIÁRD FORINTOS FORRÁSBÓL ÉS AZ ELÉRHETŐ LEGNAGYOBB, NYOLCVANSZÁZALÉKOS ÁLLAMI KIEGÉSZÍTÉS MELLETT FEJLŐDHET.
A vidékfejlesztési programban a korábbi uniós ciklushoz képest háromszor akkora fejlesztési keretre pályázhatnak az élelmiszeripar szereplői – mutatott rá.
Közölte, hogy VÁRHATÓAN MÁR AZ IDEI ELSŐ FÉL ÉVBEN MEGJELENIK EGY KIÍRÁS A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK ÉS AZ ÉLELMISZERIPARI ÁGAZAT MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSAINAK, JELLEMZŐEN ESZKÖZBESZERZÉS TÁMOGATÁSÁRA.
Terveik szerint a második fél évtől újabb pályázat indul a nagyobb összegű, immár tőkeerősebb szereplők számára – tette hozzá Erdős Norbert.
Elmondta azt is, hogy az előző ciklus kifizetései még nem zárultak le, így a beruházások megvalósulása, majd az eredmények mérése még nem lehetséges.
CÉL, HOGY A HÉTÉVES PÉNZÜGYI KERETBŐL A TELJES ÁGAZAT RÉSZESÜLHESSEN, MÉRET SZERINTI MEGKÖTÉS ÉS A TEVÉKENYSÉG JELLEGÉNEK MEGHATÁROZÁSA NÉLKÜL.
A 2027-ig tartó ciklus végére újra meghatározó szereplőként térhet vissza a magyar élelmiszeripar a nemzetközi versenybe. A hazai szereplőknek most minden adottságuk és lehetőségük meglesz arra, hogy hét év múlva beérjék, megközelítsék a legfejlettebb európai versenytársakat”
– mondta Erdős Norbert.
Annak érdekében, hogy az élelmiszeripari támogatásokra a pályázatok az ágazat igényeknek megfelelően legyenek kiírva, online egyeztetéssorozatot indítottak az élelmiszer-előállítás érdekképviseleteivel és a szektor más szereplőivel – közölte az államtitkár. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
AM: Magyarországon van tér és igény a szójatermesztés bővítésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az állategészségügy az élelmiszerlánc megbízhatóságának is alapfeltétele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: közös összefogással kell megvédeni a gazdák érdekeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Delhaize nyit boltokat jövőre a belgiumi Cora üzletek helyén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem csak Magyarországon bajlódnak a málnával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >