Több érmet is nyertek a magyar versenyzők egy nemzetközi csokoládé versenyen
Négy ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar csokoládégyártók az International Chocolate Awards versenyen – közölte a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség az MTI-vel.
Két ezüst érmet szerzett a Harrer Chocolat, egyet-egyet a chocoMe és a ChocoCard, továbbá bronzérmet vihetett haza a Csokiss Manufaktúra.
A közlemény szerint a magyar kézműves csokoládé manufaktúrák az elmúlt 5 évben folyamatosan a dobogóra állhattak, miközben az idei versenyen a volt szocialista országok közül egyedül Szlovákia tudott 2 bronzérmet szerezni.
„Büszkék vagyunk arra, hogy nem csak a V4 országok között vagyunk az abszolút elsők, hanem a közép-európai térség és különösen a Kárpát medence egyeduralkodójává váltunk” – fogalmazott a szövetség a közleményben.
A szövetség céljai között első helyen szerepel, hogy az édességfogyasztási szokásokat megváltoztassa Magyarországon, és a mennyiségi fogyasztást a minőségi felé terelje. A szakmai szervezet igyekszik alternatívát kínálni a multinacionális termékekkel szemben, ezért minden erővel azon van, hogy ezek a manufaktúrák minél ismertebbek legyenek – hangoztatta közleményében a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség.
A nemzetközi verseny nyerteseit november 17-én Firenzében jelentették be, a csokoládékat október 26. és november 2. között zsűrizték – derül ki International Chocolate Awards honlapjáról. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kihívások és lehetőségek között egyensúlyoz a magyar édesipar
A 2024-es év nyertesei az eladott mennyiség alapján sorrendben a…
Tovább olvasom >Sorban állnak az angyalhaj csokis fagylaltért
Elsőként készített fagylaltot angyalhaj csokoládéból Magyarországon Jakabfi Dávid patissier, a…
Tovább olvasom >A húsvéti csokoládévásárlás rejtett buktatói: 3 figyelmeztető jel, amire érdemes odafigyelni
Húsvét közeledtével megtelnek a boltok polcai színes csokinyulakkal és tojásokkal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >