Több az új cég idén, mint tavaly

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 12. 12. 11:27

Bár még nincs vége az évnek, a 2015-ös cégalapítási számokat úgy tűnik, sikerül majd felülmúlni 2016-ban.

iroda
„Kiegyensúlyozott volt eddig a 2016-os év a cégalapítási és a cégtörlési számok tekintetében, már amennyiben egy viszonylag kis országban a havi 3-4 ezer cégtörlés és 2-3 ezer cégalapítás kiegyensúlyozottnak tekinthető” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
A főbb céginformációs számok novemberben is illeszkedtek az egész évben tapasztalható trendhez. 1800 cégalapítás és 3400 cégtörlés, de így év vége fele közeledve azért lassan le lehet vonni néhány érdekes tanulságot.
„Az egyik legfontosabb tanulság, hogy a 2015-ös rekord alacsony cégalapítási számot – ha csak egy kevéssel is – úgy tűnik, felülmúlja 2016. Mindezt úgy, hogy a 2015-ös rekord magas cégtörlési számot nem fogjuk elérni” – mondja az Opten szakértője.
2015-ben 25 ezer cégalapítás történt Magyarországon, 2016 novembere végén pedig már 24 ezernél járunk, és a december hagyományosan erős cégalapítás tekintetében. Az új adójogszabályok pedig kétségkívül sok új cégalapítást hoznak majd az idei év végére is.
A cégtörlési számok tekintetében éppen ellentétes a helyzet, a 2015-ös 50 ezres cégtörlési számok rekord magas értéknek számítottak, idén eddig 44 ezer törlésnél járunk, úgy tűnik hát, hogy újabb cégtörlési rekord idén már nem lesz.
„Összességében tehát elmondható, hogy az évek óta tartó koncentrálódási, konszolidációs folyamat túl van a tetőpontján, a cégek száma tovább csökken, de már nem akkora sebességgel” – mondja az Opten céginformációs igazgatója.
Kétségtelen, hogy az elaprózódott cégstruktúrának szüksége volt erre a tisztulásra, de a nagyságrendek nem változtak, még mindig 540 ezer működő vállalkozás van, döntő többségük mikrovállalkozás, így a további konszolidációnak lenne még azért bőven tere.
Talán az egyik legkézzelfoghatóbb pozitív jelenség idén, hogy a felszámolás útján megszűnt vállalkozások aránya 27 százalék körül van, míg néhány éve még 50 százalék körül volt ez az érték. Ez fontos jele a tisztulásnak.
„Az idei cégjogi események között több lazító jogszabályváltozást is találunk. Az egyik legfontosabb a kft-k jegyzett tőke emelésére vonatkozó moratórium egy éves meghosszabbítása volt. A meghosszabbítás nélkül vélhetően idén is meglett volna az újabb cégtörlési rekord” – mondja az Opten szakértője.
A jövő évre várható adó- és járulékváltozások vélhetően szintén növelni fogják a mikrovállalkozások létrejöttét. Az már persze kérdéses lehet, hogy ez hosszú távon mennyire kifizetődő. A statisztikák alapján a mikrovállalkozások jelentős része likviditási problémákkal küzd, és kifizetetlen számláikkal, lánctartozásokkal estenként problémát okozhatnak a komolyabb szereplőknek is.

Kapcsolódó cikkeink