Több alapélelmiszer áfája csökken Szlovákiában januártól
Jövő januártól az eddigi 20 százalékról, 10 százalékra csökken több alapélelmiszer áfája Szlovákiában – a vonatkozó törvényt csütörtökön hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás.
A csökkentés része annak a második szociális csomagnak, amelyet Robert Fico kormánya augusztusban jelentett be. A mérséklés az alapélelmiszerek meghatározott körére, kizárólag a friss élelmiszerekre vonatkozik.
Az intézkedéstől a kormány az alapélelmiszerek kiskereskedelmi árának csökkentését, illetve azt reméli, hogy ennek következményeként az érintett áruk elérhetőbbé válnak. Az élelmiszer áfa-csökkentést a kormányzat saját indoklása szerint azért korlátozta kizárólag a friss élelmiszerekre, hogy azzal elsődlegesen a hazai termelőknek segítsen.
Azt, hogy a 10 százalékos áfa konkrétan mely termékekre vonatkozik majd, rendeletekkel szabályozták, ami elvben lehetővé teszi, hogy az érintett áruk körét bármikor bővítsék vagy szűkítsék. Az alacsonyabb adókulcs egyelőre a tej és pékipari termékek közül csupán a kenyérre, a tejre és a vajra vonatkozik, valamint a húsfélék közül a friss és a hűtött szarvasmarha- a sertés-, a kecske- és juh-, a nyúl- és baromfihúsra, illetve az élő és hűtött édesvízi halakra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyar vákuumtechnológia forradalmasíthatja az űrélelmezést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Júliustól lefelezi Ausztria egyes élelmiszerek áfáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szlovákiában tovább csökkent az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre pénzintézetek számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

