Tízmilliárd dolláros alapot hozott létre az Amazon CEO-ja a klímaváltozás elleni harcért

Szerző: Gyarmati Orsolya Dátum: 2020. 02. 19. 08:10

Jeff Bezos tízmilliárd dollárral megalapította a Bezos Earth Fundot. Az Amazon CEO-ja a cégnél dolgozók nyomására hozta létre az alapítványt, amely a klímaváltozás ellen harcol majd.

Az Amazon hétfőn jelentette be, hogy az új alapítvány olyan tudósokat, aktivistákat és szervezeteket kíván támogatni, amelyek képesek munkájukkal csökkenteni a klímaváltozás hatásait.

A 10 milliárd dollár, amit Bezos beletett az alapítványba, mindössze 8 százaléka a világ leggazdagabb embere vagyonának. Ugyanakkor ez az összeg egyike a legnagyobbaknak, amit valaha ilyen célra felajánlottak. A „toplistát” Warren Buffet vezeti, aki 2006-ban 36 milliárd dollárt ajánlott fel, utána pedig Helen Walton következik 16,4 milliárd dollárral.

Bezost régóta „nyúzták” az Amazon munkavállalói azért, hogy tegyen többet a környezet védelméért. Sok ezer Amazon-alkalmazott írta alá tavaly májusban azt a levelet, amelyben feltették a kérdést: mit tesz a cég a klímaváltozás megakadályozásáért. A munkavállalók már utcára akartak vonulni, ám egy nappal a tervezett esemény előtt az Amazon bejelentette, hogy 2040-re karbonsemlegessé válik – ami éppen tíz évvel előzi meg a párizsi klímaegyezmény által kitűzött határidőt – , ezen kívül az Amazon azt is megígérte, hogy 2024-ig 100 ezer elektromos járművet szerez be, s azokkal szállít majd házhoz.

CNN

Kapcsolódó cikkeink