Tizenöt százalékkal bővült a román kiskereskedelmi forgalom
Az első három negyedévben 15,5 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
A szezonális hatással és munkanapokkal kiigazított érték szerint a bővülés 15,3 százalék volt. Az élelmiszerek eladása 17,8 százalékkal nőtt, nem élelmiszerekből 15,3 százalékkal adtak el többet, az üzemanyag értékesítése 12,3 százalékkal bővült.
Szeptemberben a román kiskereskedelmi forgalom volumene 9,7 százalékkal nőtt a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten.
A román gazdasági növekedés fő hajtóereje tavaly óta a belföldi fogyasztás, amely azt követően ugrott meg, hogy a kormány tavaly és idén csökkentette az áfát. Ez utóbbi jelenleg 20 százalék a korábbi 24 százalék helyett, emellett valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a 9 százalékos kedvezményes áfakulcsot.
A román kormány az idén 4,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, de a bővülés várhatóan 5 százalék körüli lesz. A Nemzetközi Valutaalap 5 százalékos román GDP-bővüléssel számol egy október elején közzé tett jelentésében a korábban jelzett 4,2 százalék helyett. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is a múlt héten 4,8 százalékra emelte prognózisát a korábbi 4 százalékról. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Schwarz Csoporté lehet a romániai La Cocoș
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Helyi üzletemberek vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel 10 százalékkal nőtt az utasforgalom a romániai repülőtereken 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



